Európai gyártótól jön a Megtestesült AI – A humanoid otthonokba kerül

Európai gyártótól jön a Megtestesült AI – A humanoid otthonokba kerül
2024. 01. 16., 14:10

Nem ipari felhasználásra szánt humanoid érkezik a piacra egy európai robotikai gyártótól, a 1X Technologiestól, ahol már 20 AI-vezérelt gép tréningje zajlik. A megtestesült AI-nak is nevezett új robot saját tömegének kétszeresét képes megemelni és folyamatosan tanul.

A korábban Halodi Robotics néven működő 1X Technologies AS bejelentette, hogy 100 millió dollárt, vagyis közel 35 milliárd forintot gyűjtött össze a legutóbb meghirdetett befektetői körben, így zavartalanul folytathatja új, általános felhasználásra szánt humanoid robotjának fejlesztését. A norvég vállalat közleménye alapján a cél egy közösségi szolgálatra és kétkezi munkára leginkább alkalmas robot kifejlesztése.

A kétlábú humanoid a mindennapi otthoni segítségnyújtás sokoldalú támogatója lesz, hiszen háztartási feladatok széles skáláját tudja majd elvégezni. Ezt viszonylag biztosra vehetjük, hiszen ugyanarról a gyártóról van szó, ami korábban a való világ szcenárióira meggyőzően reagáló logisztikai robot, az EVE megjelenésével hívta fel magára a figyelmet. Az 1X Technologies az EQT Venturestől és más híres befektetőktől érkező tőkét a második generációs NEO robot piacra juttatására fogja felhasználni.

„Az emberek Leonardo da Vincitől napjaink sci-fi világáig, vagyis több mint 500 évig álmodoztak humanoid robotokról. Kiváltság, hogy a szemünk előtt, valós időben láthatjuk ezeknek a technológiáknak a kialakulását. Az emberi munkaerőhöz csatlakozó androidok hatása - a mi feltételeink szerint - finoman szólva is nagy átalakulást jelent. Meggyőződésünk, hogy az 1X és a NEO android döntő szerepet fog játszani a technológiai és emberi jövő felé vezető úton” – érvelt a befektetés mellett Ted Persson, az EQT Ventures partnere.

„Nagyon örülünk, hogy ezek a vezető befektetők támogatják az 1X küldetését: az intelligens viselkedésű androidok biztonságos alkalmazását, új piacokon. A következő mérföldkő a Megtestesült AI adatgyűjtési stratégiánk skálázása lesz és az, hogy a NEO-t eljuttassuk a fogyasztókhoz” – közölte Bernt Øivind Børnich, az 1X vezérigazgatója.

A legalapvetőbb fizikai különbség az EVE és a NEO modell között az, hogy előbbi kerekeken gurulva egyensúlyoz, míg utóbbi már két lábbal rendelkezik, így képes a munkavégzésre szintkülönségekkel és lépcsőkkel rendelkező belső terekben. Ezt a változás stratégiai jelentőségű, amivel a cég a hatékonyabb manipulációt támogatja, különösen szűk és nem utolsó sorban olyan helyeken, ahol a humanoid emberek között kénytelen biztonságosan mozogni. A lábak lehetővé teszik jelentősebb erőkifejtéssel járó feladatok ellátását, például bútorok mozgatását is.

„Nem csak a járásra összpontosítunk, hanem arra, hogy a humanoid test teljes potenciálját kihasználjuk a gyakorlatias, hatékony manipulációs feladatokra. Ezen túlmenően az ember-robot interakciók biztonságának biztosítása kiemelkedően fontos” – szögezte le Børnich, a The Robot Reportnak adott interjújában. A NEO önállóan fog működni a megtestesült mesterséges intelligenciával, és a legtöbb feladatot önállóan végzi. A fejlett, hosszú távú gondolkodás és tervezés során kezdetben külső, felhőalapú modellekre támaszkodunk, például az OpenAI modelljeire. A felhővel való interakcióhoz elegendő egy szabványos szélessávú internetkapcsolat.

Az 1X műhelyében jelenleg 20 androidot tanítanak be aktív adatgyűjtéssel, és 12 főállású operátorból álló csapat dolgozik a gépi tanulás és a különböző feladatok finomításán. Ehhez a munkához az operátorok nyílt forráskódú mesterséges intelligencia közösségből merítenek inspirációt, de saját modellek képzésére összpontosítanak.

A 165 centiméter magas NEO tömege 30 kilogramm, de ennek több mint kétszeresét, 75 kilogrammot képes megemelni (akár guggolásból) és 20 kilogrammot tartósan cipelni. Nem csak a magassága és az alkata idézi az embert, hanem a kézügyessége és a mozgása is: 4 km/h-val gyalogol és 12 km/h-val fut. „De, ami igazán egyedivé teszi a NEO-t a humanoid robotok között, az az, hogy nem ipari gép. Puha, mint mi, de könnyű, és eredendően biztonságos” – magyarázta Børnich.

Gábor János

Főoldali kép: 1X Technologies

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-12-10 16:20:00
A gyenge 2023-as év után 2024-ben elindult élénkülés 2025-ben határozott növekedéssé erősödött a hazai lakáspiacon. A Duna House i szakértői szerint ezzel együtt is óvatos optimizmus lengi be a 2026-os ingatlanpiaci kilátásokat: a támogatott hitelek továbbra is élénk keresletet biztosítanak, miközben a 2025-ben megugró árak visszafoghatják a tranzakciószámokat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS