Nem jött be a kormány hurráoptimizmusa Romániában

2019. 02. 18., 11:00

Nem jöttek be a szociálliberális kormány tavalyi növekedési előrejelzései, és az ideiben sem bíznak az elemzők Romániában.

Mélyen a kormány várakozásai alatt maradt tavaly a román gazdaság növekedési üteme – írja a Krónika.

A 2018-as évi állami költségvetés kidolgozásakor a GDP 5,5 százalékos növekedésével számoltak, addig az Országos Statisztikai Intézet (INS) által nyilvánosságra hozott adatok szerint ez 4,1 százalékos volt. A kormány a 2019-es évi állami költségvetés tervezetét is 5,5 százalékos gazdasági növekedésre és a GDP 2,55 százalékára rúgó költségvetési hiányra alapozta. 1022 milliárd lejes GDP-t várnak.

Az Európai Bizottság legfrissebb prognózisában csak 3,8 százalékos gazdasági növekedést vetített előre, miközben a Világbank előrejelzése szerint 3,5 százalékkal nő az idén a román gazdaság. Bálinth Csaba, az OTP Bank Románia makrogazdasági elemzője kifejtette: amikor a tavalyi terveiket készítették, ők már 4 százalék körüli növekedéssel számoltak, ebben elemzői konszenzus volt, a döntéshozók, a kormány voltak inkább optimisták.

„2017 lehetett a román gazdaság csúcséve. Azóta a gazdasági növekedés üteme mérséklődik, normalizálódik” – fejtette ki az elemző. Hozzátette, most már nincs tér arra, hogy további jelentős áfacsökkentéseket hajtson végre a kormány, hiszen a költségvetési hiány éppen hogy 3 százalék körül van, illetve a kamatok már emelkedtek, Nyugat-Európa gazdasága is meglepően lassul.

Bálinth Csaba szerint a fogyasztás várhatóan erős marad, hiszen nagyon alacsony a munkanélküliségi ráta, nehéz jól képzett szakembereket találni, ez arra ösztönzi a vállalatokat, hogy tovább növeljék a fizetéseket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.