Ideje visszatérnünk a fából készült tartós fogyasztási cikkek minél szélesebb körű használatához, ezzel ugyanis jelentős mértékben enyhíthetjük az éghajlatváltozás negatív hatásait – derül ki a szlovák Nemzeti Erdészeti Központ és a Zólyomi Műszaki Egyetem kutatásából.
„A fából készült termékek jelentős mennyiségű szenet kötnek le” – nyilatkozta Martin Moravčík, a Nemzeti Erdészeti Központ munkatársa – akit az Új Szó idéz.
„Szlovákiában több mint 9 millió köbméternyi fát vágnak ki évente, az ezekben megkötött szén eléri az 1,5 millió tonnát. Mivel a faanyagból nálunk leggyakrabban papírt és egyéb, rövidebb élettartamú fogyasztási cikkeket gyártanak, az ezekben felhalmozott szén gyorsabban felszabadul, tovább szennyezve a környezetet” – mondta Moravčík.
Moravčík szerint sokat segíthetnénk a környezeten, ha a kitermelt fából minél kevesebbet exportálnának. Jelenleg nagyjából 2,5 millió köbméternyi fát exportálnak évente, a kivitelben az első és harmadosztályú tűlevelű fák dominálnak.
Moravčík hozzátette, hogy egy embernek évente nagyjából 330 kilogrammnyi oxigénre van szüksége, ami két fa éves oxigéntermelésével egyenlő.
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.