Ezek a plusz költségek nagyon nem tetszenek a vállalkozóknak Romániában

2019. 05. 06., 08:00

Újabb kiadásra kötelezné a cégeket a román állam, a kötelező biztosítás bevezetését tervezi a kormány. A vállalkozók és a szakértő szerint ez túlzás, hiszen egy cég létrehozása önmagában nem feltételez semmilyen kockázatot.

Szakmai felelősségbiztosítás megkötésére kötelezné a cégeket a román kormány – már elő is készítették a tervezetet – írja a Krónika. Ez a biztosítás csőd vagy a cég felszámolása esetén felmerülő kiadásokat fedezné.

A cégeknek kötelezően olyan szakmai felelősségbiztosítást kellene megkötniük, amely legalább a csődeljárás, felszámolás költségeit fedezi. A kötvényt minden évben le kell adni a cégbíróságon, ellenkező esetben a vállalkozást törlik a cégjegyzékből.

Az Országos Cégbíróság adatai szerint az elmúlt év első 11 hónapjában 13,9 százalékkal több céget számoltak fel, mint egy évvel korábban ugyanabban az időszakban. Ez országos szinten 32 115 felszámolt vállalkozást jelent.

A legtöbb céget Bukarestben (6289), Temes (1725) és Kolozs (1707) megyében, a legkevesebbet Kovászna (192), Hargita (181) és Mehedinţi (215) megyében számoltak fel.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta: a folyamatot nem kell az államnak szabályoznia, hiszen a versenypiacon nem lehet mindent előre látni, és bebiztosítani.

„Az államnak arra kell odafigyelnie, hogy a vállalkozók tisztességesen tevékenykedjenek, befizessék az adókat, kiadják hivatalosan a béreket, megvásárolják a számítógépes programokat, ezáltal kiszűrve a tisztességtelen verseny lehetőségét” – mondta a kamara elnöke.

Biró Albin biztosítási szakértő szerint egyértelműen csak a kötelező gépjármű-biztosítás szükséges, hiszen a gépjárművel lehet olyan kárt okozni, amit a károkozó nem tud megtéríteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS