Márciusban indítja el a román környezetvédelmi minisztérium a gépkocsipark felújítását célzó roncsautó-program klasszikus változatát, amelyre minden eddiginél nagyobb összeget szán a kormány.
A klasszikus roncsautó-program keretében 60 ezer értékjegyet bocsátanak majd rendelkezésre, ezek értéke nem változik tavalyhoz képest – írja a Krónika.
A roncsautó plusz program költségvetése a tavalyi 95 millió lejről idén 140 millió lejre nő, az összegből az elektromosautó-töltőállomások hálózatának bővítése mellett háromezer környezetkímélő autó vásárlására nyújtanak támogatást – jelentette be Craiován Costel Alexe szakminiszter.
„Európa-szerte ez a legnagyobb értékű voucher, amellyel elektromos autó vásárlását támogatják” – fogalmazott a miniszter.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.