A gyógyturizmus erősödhet a járvány után Romániában

2020. 04. 27., 13:00

Turizmusért Szövetség alakult Romániában, amelynek célja felkészíteni az idegenforgalmi ágazatot a válság leküzdésére.

Utazási irodákat és utazásszervezőket megcélzó applikációt indított a román gazdasági minisztérium, amelynek célja annak a felleltározása, hogy az utazni vágyók milyen összegben fizettek be előlegeket olyan utakra, amelyekre nem került vagy kerülhet sor, az utazási irodák abból mennyit utaltak át az utazásszervezőknek, szállásadóknak – írja a Krónika.

Herman Rosner, a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alapítótagja, turisztikai vállalkozó leszögezte: minden adat segítség lehet, mert az ágazat fellendítését célzó későbbi hatékony intézkedéseket csak konkrét információkra alapozva lehet meghozni.

„A járványhelyzet gazdasági válságot okozott, amely a későbbiekben tovább mélyülhet, ezért lényeges, hogy a döntéshozók folyamatosan konzultáljanak a vállalkozói szféra képviselőivel és szakemberekkel” – fogalmazott Herman Rosner.

Rosner úgy véli, a romániai gyógyturizmus akár ki is aknázhatja a járványhelyzetet, ám erre megfelelően fel kell készülni, tanulmányokkal bizonyítani az egészségre gyakorolt jótékony hatását. A következő években a belföldi turizmusra tevődik a hangsúly, ezen belül a gyógyturizmus lendülhet fel, ha a szolgáltatók megfelelően népszerűsítik annak pozitív hatásait.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-03-21 19:10:00
Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
2025-03-21 17:10:00
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején végzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS