Csökkentek az állati melléktermékkel foglalkozó üzemeltetők terhei

2024. 01. 17., 20:10

A keletkezett és átadott állati eredetű melléktermékek mennyiségéről már nem szükséges jelentést tenni a január 1-jén módosult rendelt értelmében.

Az adminisztratív terhek csökkentését célzó kormányzati deregulációs törekvésekkel összhangban 2024. január 1-től módosult az állati melléktermékekre irányadó 45/2012. (V. 8.) VM rendelet.

A továbbiakban a keletkezett és átadott állati eredetű melléktermékek mennyiségéről nem szükséges jelentést tenni. Az átvett – esetlegesen továbbadott – állati eredetű melléktermék mennyiségét ugyanakkor az állati eredetű melléktermék szállítását, kezelését, tárolását, feldolgozását, felhasználását vagy ártalmatlanítását végző minden üzemeltetőnek továbbra is jelentenie kell telephelyenként a tárgyévet követő év március 1-jéig – írja közleményében a Nébih.

A jelentést az eddigiekhez hasonlóan a rendelet 5., illetve a 6. mellékleteinek megfelelően, a Nébih honlapján elektronikusan vagy a telephely szerint illetékes járási hivatal részére kell leadni. A kötelezettség továbbra is vonatkozik a kiskapacitású égetőművel rendelkező állattartó telepeken keletkezett, és a kiskapacitású égetőműben, helyben ártalmatlanított állati eredetű melléktermékekre is. A bejelentést a tevékenység befejezése, felfüggesztése esetén legkésőbb 15 napon belül teljesíteni kell.

A rendelet könnyítést tartalmaz a nyilvántartásba vétel és a szállító tevékenység engedélyezésének tekintetében is. Az állati eredetű melléktermékeket kezelő üzemeltetők nyilvántartásba vételének megújítása érdekében mostantól az üzemeltetőnek a járási hivatal kérésére kell öt évente nyilatkoznia a tevékenysége folytatásáról.

Az állati melléktermékek szállítására szolgáló jármű engedélye három év helyett öt évig, a szállítói tevékenység regisztrációja pedig határozatlan ideig érvényes.

A vármegyei kormányhivatal ugyanakkor törli az üzemeltetőt a szállítói nyilvántartásból, amennyiben a tevékenység végzésének feltételei nem állnak fenn, a jármű engedélye lejárt vagy visszavonták azt.

A módosító rendelet és a 45/2012. VM rendelet új verziója az alábbi linkeken érhető el:

174/2023. (XII. 27.) AM rendelet - Nemzeti Jogszabálytár (njt.hu)
45/2012. (V. 8.) VM rendelet - Nemzeti Jogszabálytár (njt.hu)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.