100 milliót költenek 17 erdőrezervátum felmérésére

2023. 11. 02., 19:52

Az utóbbi években közel 100 millió forintot fordított a kormány az erdőrezervátum kutatási programra, a szükséges összegeket a jövőben is biztosítani fogják – jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

Magyarország jó környezeti állapotának megőrzésében területi arányuknál is nagyobb szerepet töltenek be az erdők. Az erdők kezelésének alapja a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és az élőhelyek változatosságának fenntartása – ismertette Zambó Péter csütörtökön a Pilis-oldal Erdőrezervátumban.

Összesen 63 erdőrezervátum van Magyarországon, amely mellett az utóbbi években az erdészeti társaságok saját üzemi rezervátumokat is kijelöltek.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az agrártárca átfogó programot indított az erdőrezervátumok kutatására, amelyre 2020 óta közel 100 millió forintot fordítottak. Ilyen mértékű pénzügyi támogatást harminc éves fennállása óta még soha nem kapott a hazai rezervátumprogram. Ebből az összegből idén év végéig 17 erdőrezervátum felmérése valósul meg, jellemzően dunántúli helyszíneken.

Az alapfelmérések után megkezdődik a 10 éves visszatérő felvételek elkészítése, a digitális adatbázis fejlesztése, és támogatják a kutatási eredmények publikálását.

Az erdőrezervátum kutatás célja, hogy a természet működését érintetlen erdőkben figyelhessék meg a szakemberek. Ez a tudás folyamatosan beépíthető a fenntarthatósági törekvéseket szolgáló erdőkezelési gyakorlatba. Erdészek és természetvédők közösen dolgoznak a felméréseken: a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és Erdészeti Tudományos Intézete mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok fogtak össze. (AM Sajtóiroda)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025. 07. 15., 15:20
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS