Mi mindenre van hatással a gyakori masszázsmedence-használat?

2020. 12. 09., 22:00

A masszázsmedence rendszeres használata bizonyítottan hatással van a testre és a lélekre egyaránt. Ezt viszonylag gyakran hallhatjuk is, azonban a legritkább esetben kerül kifejtésre, hogy konkrétan milyen pozitív hatásokra is lehet számítani. Ezért mi most ennek utánajártunk, és csokorba gyűjtöttük a legjobbakat.

A masszázsmedence testre gyakorolt hatásai

Alapvetően fontos dolog az immunrendszerünk erősítése, fokozottan igaz ez a hideg hónapokban és járvány idején. Ebben nagyszerű segítségünkre lehet a masszázsmedence, hiszen a meleg víz és a gyengéd masszázs kettőse serkenti a vérkeringést, aminek következtében könnyebben jutnak el a tápanyagok és az oxigén a sejtekhez. Valamint az anyagcsere-folyamatok szintén felgyorsulnak, aminek pedig a szervezetünkben felgyülemlett káros salakanyagok kiürülésében van szerepe.

A salakanyagok gyorsabb kiürülése segítséget jelent a fogyni vágyóknak is, nem beszélve arról, hogy a narancsbőr eltüntetésében szintén hatékony fegyver lehet.

Emellett a meleg vízben való rendszeres megmártózás bizonyítottan csökkenti a vérnyomást, valamint a visszerek kialakulásának megelőzésében is jeleskedik.

A lélekre gyakorolt hatások

A masszázsbefúvók áldásos munkája és természetesen a meleg víz egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy már egy 20 perces fürdőzéssel is jelentősen csökkenteni lehet a stressz-szintünket, hiszen a masszázs oldja az izmokban lévő felgyülemlett feszültséget, a meleg víz pedig boldogsághormont termel az agyban, aminek köszönhetően megnyugszik az elme.

A nyugtató hatást fokozni lehet, ha színterápiával kombináljuk a masszázsmedencézést. Szerencsére vannak olyan prémiumminőségű masszázsmedencék, melyekben beépített, többszínű LED világítás található, és ezek felhasználásával stimulálni tudjuk a különböző energiapontokat.

Nem mellesleg a meleg víz segítségével az alvásproblémák ellen szintén hatékonyan felléphetünk, hiszen normalizálja a test hőmérsékletét, ezáltal pedig felkészíti a szervezetet az éjszakai pihenésre. Ennek pedig számtalan további jó hatást köszönhetünk, hiszen ha reggel frissen és kipihenten ébredünk, az hatással van az egész napi közérzetünkre és a teljesítményünkre egyaránt.

Betegségek esetén is támogatást nyújt

Bár lázas, vírusos betegen nem ajánlott megmártózni a masszázsmedence vizében, de egy megfázás könnyebben átvészelhető, ha rendszeresen meleg fürdőt veszünk. Ugyanis a meleg víz ölelésében egyrészt könnyen felmelegszünk, másrészt a belélegzett párolgó meleg levegő érezhetően enyhíti az arcüregi nyomást, és még az eldugult orr kezelésében is a segítségünkre lehet, valamint fejfájás ellen szintén hatékony.

Amennyiben te is szeretnéd élvezni a masszázsmedencék által nyújtott előnyöket, nézz szét a Caldera Spas oldalán, és rendeld meg a számodra leginkább szimpatikus jakuzzit!

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS