Széles Anikó: Eljutottunk arra a szintre, hogy szerelemprojektjeink legyenek

2019. 12. 19., 09:30

Mivel a munkám során sokat járom az országot, számtalan csodálatos, helyi kezdeményezéssel találkozom, amelyek sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelnének – mondta az Üzletemnek Széles Anikó, a SKY Marketing Communications Reklámügynökség Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója.

Széles Anikó régi vágya, hogy olyan kampányban működjön közre, amely fantasztikus értékeket teremtő embereket – például a Megyei Prima jelölteket és díjazottakat – mutat be, főképp a fiatalabb korosztálynak. S ha már szóba kerültek a díjak! Bár Anikó nem említi, álljon itt, hogy néhány napja vehette át a Művészetek Palotájában a Vállakozók Napján a VOSZ Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díját. Minden mást megtudhat az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 137. interjújából.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Ha rekordról beszélünk, akkor természetesen arra vagyok a legbüszkébb, hogy 100 százalék hazai tulajdonú full service ügynökség létünkre, a piacon szinte fehér hollóként immár 27 éve működünk sikeresen. Ha pedig konkrét csúcspontról van szó, igazi fordulópontot jelentett, amikor néhány évvel ezelőtt a fejlődés olyan fokára értünk, ahol már megengedhetjük magunknak, hogy komolyabb társadalmi célú tevékenységet végezzünk és számos jótékony ügyet támogathassunk rendszeresen pro bono munkákkal.

Milyen távra tervez?

– A mi szakmánkban, ahol hihetetlen sebességgel változnak a kommunikációs platformok, sorra bukkannak fel az újabb és újabb technikák, célcsoportok és igények, szinte naponta újra meg kell küzdenünk azért, amit egyszer már elértünk. Ezért a két- három- vagy ötéves tervek helyett inkább arra a két dologra koncentrálunk, amiben mindig is a legjobban hittem, hittünk: a hosszú távú, bizalmi légkörön alapuló ügyfélkapcsolatokra és saját magunk, munkatársaink folyamatos képzésére. Ez eddig bevált.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Első helyen az, hogy munkatársaim, kollegáim, „saját nevelésű” tehetségeink mindent ki tudjanak pipálni a sajátjukon. Egyébként pedig, mivel munkám során sokat járom az országot, számtalan csodálatos, helyi kezdeményezéssel találkozom, amelyek sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelnének. Ezért régi vágyam egy olyan kampányban közreműködni, amely ezeket és a mögöttük álló, fantasztikus értékeket teremtő embereket – például a Megyei Prima jelölteket és díjazottakat – mutatja be, főképp a fiatalabb korosztálynak.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Sok személyt tudnék említeni a Fehérvár Skála Áruházban eltöltött éveimből, amelyek légköre, kihívásai és tapasztalatai az egész pályámat meghatározták. De talán közülük is kiemelkedik volt igazgatóm, Harza Ferenc, aki a kereskedelem csínja-bínja mellett odafigyelésével, emberi tartásával, vezetői attitűdjével azt is megmutatta, mi a különbség főnök és mentor között. Az üzleti sikerekkel együtt járó társadalmi felelősség fontosságára pedig Demján Sándor nyújtott számomra is követendő példát. De a legtöbbet mégis saját kollegáimtól, az egyes projekteken velünk dolgozó szakemberektől, valamint nem utolsósorban ügyfeleinktől tanulok és inspirálódom a mai napig is.

Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Alapjáraton olyan családias légkörrel, amelyben természetes az egymásra figyelés és az egyéni igényekhez alkalmazkodó rugalmas működési struktúra. Legfőképp azonban szakmai programokkal, tanfolyamok és továbbképzések finanszírozásával, amelyek a cég kvalitásai mellett a munkatársak saját szellemi „tőkéjét”, képességeik, képzettségük piaci értékét is megsokszorozzák.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy 360 fokos marketing kommunikációs szolgáltatást nyújtó ügynökség vezetőjeként naponta vehetek részt vagy működhetek közre a legkülönfélébb izgalmas szakterületek munkájában, a pénzügyi tervezéstől az ügyfélkapcsolaton és a stratégiai tervezésen át a kreatív alkotásig. Ha ezek után még maradna hiányérzetem és főképp időm, a természetfotózás világa állna igazán közel hozzám.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Ez nem titok: elsősorban különböző rendezvényeken és konferenciákon, melyek között szép számmal akadnak olyanok is, amelyeket a Sky Csoport szervez, hiszen a rendezvényszervezés, a szakmai események tervezése és lebonyolítása az egyik erősségünk.

Mire sajnálja az idejét?

– A parttalan vitákra és az egoistákra.

Mivel lehet felbosszantani?

– Bevallom, ma már túl vagyok azon, hogy bármi igazán fel tudjon bosszantani, de amin néha mégis megütközöm, ami bánt, az az egymás iránti figyelmetlenség, az empátia hiánya és a bizalommal való visszaélés.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Ami gyermekekkel kapcsolatos.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A munkatársak továbbképzésére, a munkakörülmények fejlesztésére, a csapatépítő programokra és olyan társadalmi ügyek támogatására, amelyek mögé az egész cég teljes szívből, egy emberként tud odaállni.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy jó beszélgetés, egy izgalmas könyv, színdarab, a víz közelsége, de mindenek felett a két unokámmal eltöltött idő.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS