Meg lehet bírságolni egy légitársaságot az extraprofitadó áthárítása miatt?

Meg lehet bírságolni egy légitársaságot az extraprofitadó áthárítása miatt?
2022. 07. 07., 18:23

A közelmúltban a kormány extraprofitadót vezetett be több szektorra vonatkozóan is, egyebek mellett a légiközlekedést illetően. A kormányrendelet értelmében 2022. július 1-től az extraprofitadót – a tranzit (átszálló) utasokat kivéve – valamennyi Magyarországról induló utas után meg kell fizetni 3900 vagy 9750 forint összegben attól függően, hogy mi az utas úticélja. Az adó megfizetésére a kormányrendelet szerint a földi kiszolgálást végző gazdálkodó szervezet köteles.

Az előzmények

A kormányrendelet megjelenését követően már olvasni lehetett azokat a híreket, hogy az adót a földi kiszolgáló cégek a légitársaságokkal fogják megfizettetni, akik pedig tovább terhelik azt az utasokra, aminek következtében ennyivel várhatóan drágábbak lesznek a repülőjegyek. Ezen hírek közül a leghangosabbat a kormány és a Ryanair csörtéje váltotta ki: a Ryanair az utasait arról tájékoztatta, hogy foglalási dátumtól függetlenül valamennyi, július 1-e utánra váltott repülőjegy esetében meg kell fizetniük a többletet. A Ryanair azonban egyúttal felkínálta a repülőjegyek visszaváltásának lehetőségét is. Válaszul a Ryanair ellen fogyasztóvédelmi eljárás indult. Dr. Bognár Alexandra, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda légijoggal foglalkozó ügyvédje segítségével vizsgáljuk a kérdést: meg lehet-e bírságolni a Ryanairt vagy bármilyen légitársaságot amiatt mert az extraprofitadó összegét beépíti az áraiba?

Az áremelés önmagában nem fogyasztóvédelmi kérdés

Maga a Polgári törvénykönyv is rögzíti, hogy a gazdasági társaságok fő célja, egyben lételeme az üzletszerűség, azaz a profittermelés, hiszen ez a létezésük alapja. Ezért, akkor, ha egy társaság – legyen az légitársaság – arra törekszik, hogy nyereséges üzletet folytasson, önmagában nem vethetünk rá követ. A légitársaságok a repülőjegy árakon alapvetően saját belátásuk szerint alakíthatnak és ezt megfelelően, egyértelműen kell kommunikálniuk a repülőjegyet vásárló utasoknak – azaz a fogyasztóknak. Ez összhangban van többek között a légiközlekedésben alkalmazandó szabad árképzésről is szóló 1008/2008/EK szabályozással is. A légitárságok az árakat rendszerint olyan szempontok alapján alakítják ki, mint a megteendő távolság, az időtényező (főszezonon belüli, avagy kívüli, hétköznapi vagy hétvégi utazás), a költségek (mint üzemanyag, személyi állomány) megtérülése, adóterhek stb. Az tehát, hogy a légitársaság bizonyos időszakokban olcsóbban, aztán drágábban értékesít repülőjegyeket, nem is fogyasztóvédelmi kérdés – tette hozzá dr. Bognár Alexandra.

Akkor, amikor egy-egy vállalkozás az árait megemeli, avagy csökkenti, nem köteles megindokolni annak miértjét. Ez alól csak a versenyjog képez kivételt, amely egyrészt kifejezetten tiltja, hogy az árakat a piaci szereplők egymással egyeztessék és azokat nem a piaci körülményekhez és a felmerült költségekhez viszonyítsák, másrészt pedig a piacon erőfölényben lévő vállalkozásoknak írja elő, hogy az áraikat nem alkalmazhatják visszaélésszerűen. A versenyhatósággal szemben tehát előfordulhat, hogy egy vállalkozásnak meg kell indokolnia, hogy az árait hogyan alakította ki, és az árakat meghatározó tényezők kifejezetten szerteágazóak lehetnek: infláció, adóterhek változása, beszerzési árak, nyersanyagkészlet, személyi állomány, kereslet, piaci verseny. Mint látható, versenyjogilag ebben a költségek és adóterhek kifejezetten elfogadott tényezők.

A repülőjegyek kapcsán a közelmúltban általánosságban tapasztalható az áremelkedés, amelynek hátterében legfőképp a koronavírus világjárvány veszteségeinek enyhítése, illetve az üzemanyag árak drágulása állt eddig. Most pedig az extraprofitadó. Nézzük meg az áremelést konkrétan fogyasztóvédelmi szempontból és e körben válasszuk szét azokat, akik 2022. július 1-e utáni utazásra még nem vásároltak jegyet, valamint azokat, akik 2022. július 1-e utáni utazásra már rendelkeznek jeggyel.

Akik 2022. július 1-e után utaznának, de még nem vásároltak repülőjegyet

Az árak közlése kapcsán a társaságoknak meg kell felelniük bizonyos jogszabályi előírásoknak: így annak, hogy az árakat oly módon kell feltüntetni, hogy azt az összeget mutassa, amelyet a fogyasztónak ténylegesen meg kell fizetnie a fizetőeszköz (pl. forint) feltüntetésével, mindezt egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan.

Ez a légitársaságok esetében azt jelenti, hogy akkor, amikor az utas repülőjegyet vásárol, úgy neki pontosan azt az összeget kell látnia, amelyet ténylegesen megfizet (ideértve az esetleges külön szolgáltatásokat, mint az elsőosztály felára vagy a bőröndök feladásának díjait). Addig tehát, amíg az utas pontosan látja és tudja, hogy mennyit fizet a repülőjegyekért – bármennyibe is kerüljön – addig ez jogi szempontból rendben van, annál is inkább mert dönthet úgy az utas mindezen információk birtokában, hogy mégsem vásárolja meg. Ugyanezen logikát követve, voltaképpen teljesen mindegy, hogy a tapasztalt áremelkedést az üzemanyagárak emelkedése, a koronavírus világjárvány, az extraprofitadó vagy bármi más eredményezi, ez mindaddig, amíg az utas világosan és egyértelműen látja a vásárláskor az árakat, azaz ezzel tud kalkulálni, nem fogyasztóvédelmi kérdés – magyarázza dr. Bognár Alexandra.

Akik 2022. július 1-e után utaznának, és már vásároltak repülőjegyet

Mint ismert, az extraprofitadó a július 1-től induló repülések esetében fizetendő, addig nem. Ugyanide tartozik, hogy a július 1-től alkalmazandó extraprofitadóról szóló kormányrendelet június 4-én jelent meg. Azaz, ha a légitársaságok szemfülesek voltak, akkor már aznap árat emeltek, avagy nem sokkal később és mint tisztáztuk fent, ez nem jogsértő, mivel aki ezután veszi meg a repülőjegyét, világosan látja, hogy mennyibe kerül az utazása. Emellett önmagában az sem jogsértő, ha a társaságok egyszerre emelnek árat vagy nem sokkal egymást követően feltéve, hogy ezt nem összehangolt magatartás alapján teszik (ezt tiltja a fentebb már említett versenyjog). Felmerül azonban, hogy mi a helyzet a június 4-e előtt megváltott azon jegyekkel, ahol az utazás július 1-e utánra szól?

A kérdés megválaszolása azért nehéz, mert az adó mindenképpen megfizetendő lesz annak ellenére, hogy ezzel a légitársaság nem kalkulálhatott ezeknél a jegyeknél. Ezért, a június 4-e előtti áraikban ez nem is jelenhetett meg. A már említett EK rendelet ebben annyi eligazítást ad, hogy a légitársaság a repülőjegyek árának feltüntetésekor a tarifadíjon túl köteles az ár közzétételének idején elkerülhetetlen és előre látható valamennyi adót, díjat, felárat és illetéket közölni. Miután az extraprofitadó június 4-e előtt nem volt előrelátható a légitársaság számára, így az extraprofitadó előzetes közlésének elmulasztása nem tekinthető jogsértőnek – magyarázza dr. Bognár Alexandra.

Következik-e ebből az, hogy az adó ezen alapon áthárítható?

A légitársaságok, más hasonló nagyobb cégekhez hasonlóan, rendelkeznek ÁSZF-el és ezen ÁSZF-ek rendszerint kitérnek az utólagos áremelés lehetséges eseteire és arra, hogy ez milyen feltételek mentén alkalmazható; nincs ez másként a Ryanair ÁSZF-jénél sem. Az EU-s, továbbá a magyar jogszabályok az ÁSZF-ekben megjelenő egyoldalú szerződésmódosítás – jelen esetben konkrétan az egyoldalú áremelés – kapcsán annyit rögzítenek, hogy ez akkor tekinthető tisztességtelennek, ha a fogyasztó számára ezzel párhuzamosan nem kínálja fel a felmondás vagy az elállás lehetőségét. Vagyis, ha az extraprofitadó beépítését a légitársaság oly módon közli, hogy ezzel együtt felkínálja a visszatérítés lehetőségét, akkor jogi szempontból ez jogszerűnek tűnik – teszi hozzá dr. Bognár Alexandra. Valószínűleg ennek kapcsán jogilag az is tisztázandó kérdés lesz, hogy ez egyáltalán egy adó áthárításának, avagy mindössze egy újonnan felmerült költség beépítésének tekinthető a légitársaság oldalán?

Ezzel szemben a joggyakorlat viszont rendszerint tisztességtelennek tekinti azt, ha egy cég a kötelezettség teljesítését járulékos feltételekhez köti. Képzeljük csak el azt az esetet, hogy egy boltban fizetünk a kasszánál, távozunk, majd utánunk szalad az eladó és még elkér valamennyit mielőtt haza tudnánk vinni az árut és elfogyasztanánk azt! Az további joggyakorlati elemzést igényel, hogy vajon az extraprofitadó megfizetése ilyennek tekinthető-e vagy sem; mindez annak tükrében is, hogy az utas az adó megfizetése helyett úgy is dönthet, hogy visszaváltja a repülőjegyét, azaz él a választási, döntési lehetőségével. A teljes képhez hozzátartozik, hogy visszaváltás esetén valószínűleg nehéz lesz majd olyan légitársaságot találni, aki nagyjából ugyanabban az időben, ugyanoda elviszi az utast, és akinek az árai az áremelést ne tartalmaznák. Az anyagi veszteség tehát valószínűleg több lenne a végén, mint plusz párezer forint. Feltehetően a megindult fogyasztóvédelmi eljárás éppen ezeket a kérdéseket fogja körbejárni – folytatta dr. Bognár Alexandra.

Azt egyelőre nem lehet publikusan tudni, hogy pontosan milyen jogszabályokra alapul az eljárás, illetve, hogy ténylegesen a fenti kérdéseket vagy valami mást fog vizsgálni a hatóság a Ryanairnél. Az itthoni eljárások általános hosszaiból kiindulva valószínűleg napokon belül nem fogunk választ kapni. Márpedig, a fenti kérdés súlyát az is adja, hogy az vélhetően többezer repülőjegyet (azaz többezerszer 3900 vagy 9750 forintot) érint, hiszen a nyári utazásokat az utazni vágyók rendszerint nem júniusban kezdik megszervezni, hanem inkább télen vagy tavasszal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 03., 15:20
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS