Több ezer emberrel kerültem már kapcsolatba, megmutatva nekik azokat a tervezési metódusokat, amelyekkel hatékonyan tudják kezükbe venni megtakarításaik, vagyonuk felelős kezelését – mondta az Üzletemnek Kovács Karád, a Portfolio Trader befektetési üzletágának vezető stratégája.
Kovács Karád amióta dolgozik, leginkább tőzsdei befektetésekkel és pénzügyekkel foglalkozik, bár projektmenedzseri tapasztalatokat is szerzett média és kkv energiakereskedelem területen. Az elmúlt öt évben a Portfolio Trader befektetési üzletágának vezető stratégája, illetve tőzsdei oktatója. Ezen keresztül célja az is, hogy a hazai pénzügyi és befektetési kultúrát is formálja, valamint gyakorlati tudást és eszközöket adjon az embereknek megtakarításaik gyarapítására. Ha arra is kíváncsi, hogy Karád mit tanult válogatott atlétikai múltjából, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 232. interjúját!
– Mit tart karrierje csúcsának?
– A hagyományos értelemben véve nem a megszokott karrier utat jártam be eddig, inkább azokat a lehetőségeket kerestem, amiben új fejlődési irányok és kihívások elé állítottak, ahol megvolt az esély arra, hogy az adott szervezettől és kollégáktól más szemléletet is elsajátítsak. Amire viszont mindenképp büszke vagyok, hogy a munkám során több ezer emberrel kerültem már kapcsolatba, megmutatva nekik azokat a módszereket és tervezési metódusokat, amelyekkel hatékonyan és eredményesen tudják saját kezükbe venni megtakarításaik, vagyonuk felelős kezelését.
– Milyen távra tervez?
– Mivel a tőzsdék és befektetések világa sosem állandó, nagyfokú rugalmasság szükséges mind a tervezés, mind a döntéshozatal során. Mindenkinek más-más időtáv illik a habitusához, így a munkámból kiindulva egyszerre kell figyelmet fordítanom a rövid, közép és hosszú távra. Saját pénzügyeimnél egyszerre van jelen a rövid és hosszabb táv, így szépen egymásra tudnak épülni a különféle dimenziók. Magánéletemben viszont inkább a hosszabb távú tervezés a jellemző, megpróbálva tudatosan koncentrálni arra (egy nagyobb önismereti munka után), hogy megéljem a jelent és értékeljem az apró sikereket, örömöket is.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Szívesen elmélyednék vállalatfinanszírozási projektekben, illetve dolgozik bennem olyan gondolat, hogy szeretnék részt venni egy új vagy akár már létező cég kibontakozásában, felvirágoztatásában.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Fiatal koromban válogatott atléta voltam, a sok elvégzett edzésmunka, illetve a versenyek megtanítottak a tervezésre, a kitartásra, a céltudatosságra, a siker és a kudarc elfogadására. Emellett nagy hatással voltak rám testvéreim, illetve néhány korábbi felettesem, akikre érdemes volt odafigyelni és tanulni. A tőzsdei kereskedés, befektetés témakörben 4-6 amerikai és brit szakértőt tudnék leginkább megemlíteni – sok inspirációt és egyedi szemléletmódot kaptam tőlük. Emellett szívesen olvasom sikeres cégvezetők, sportolók, trénerek önéletrajzait, interjúit.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– Érdemes mindenki esetében feltérképezni a rá jellemző motivációkat, erősségeket, gyengeségeket, illetve azt, hogy mit szeretne elérni. Ha ezt ismerem, akkor már jobban egyénre lehet szabni a terveket, célokat, és maga a csoport is jobb eredményekre lesz képes a kellő rugalmasság, szabadság mellett. Így jobban felszínre törnek az ötletek, a közösségi hangulat is felszabadultabb lesz.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Izgat a fintech-cégek és az IT, valamint a kockázati tőke világa.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Sok-sok beszélgetésen, figyelésen, hallgatáson és kérdezésen keresztül, legyen szó társasági vagy üzleti rendezvényekről. Emellett a tőzsdével kapcsolatos munkám és saját tevékenységem miatt is erős online jelenlét jellemző rám.
– Mire sajnálja az idejét?
– A mellébeszélésre, a céltalan megbeszélésekre, az ingázásra.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Az önteltséggel, a buta egoizmussal, a felszínességgel, az arroganciával, a rosszindulattal és úgy általában a világban zajló politikai kommunikációval.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Az oktatás és a tudásátadás amúgy is közel áll hozzám, így a pénzügyi tudatosságra nevelés témakörben vállalnék, legyen szó akár gyerekekről, akár felnőttekről. De a szellemi mellett akár fizikai munkára is beállnék például közösségi ház felépítése lemaradó térségekben. Régebben sokat agyaltam azon, ha egyszer úgy hozná az élet, akár elmennék Afrikába vadőrnek, a természet kincseit védeni.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– A családomra, önfejlesztésre és utazásokra.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– Futás, kerékpározás, a családdal vagy a barátokkal töltött beszélgetések, életrajzi vagy akcióregények olvasása, kertészkedés.
Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Budapest Borfesztivál közös jótékonysági borárverése.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.