Fachs Anita: A flow élmény számomra fontosabb a csúcspontoknál

Szerdahelyi Csaba  |  2021. 04. 01., 10:00

Elkötelezett, profi csapattal dolgozom, izgalmas időszakot élünk meg együtt, ami számomra biztosítja a flow élményt – mondta az Üzletemnek Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Fachs Anita 2020 augusztusa óta a szuperintenzív IT képzéseket Magyarországon meghonosító Green Fox Academy magyarországi vezetője, ahol az üzleti modellváltás megvalósításán dolgozik. Elsődleges feladata a junior programozó képzések működtetése, valamint a vállalatok számára kínált szakmai továbbképzések, belső akadémiák, illetve az IT szakembereket biztosító, rugalmas közvetítési szolgáltatások fejlesztése. A budapesti mellett 2018 óta prágai iskolával is rendelkező Green Fox Academy karrierváltó programozó képzésére 2015 októbere óta több mint 1100 hallgató iratkozott be. A bootcamp kiemelt célja, hogy minél több nőt bátorítson arra, hogy IT területen építsen karriert, szeptemberben már a negyedik alkalommal indítja el a kifejezetten kisgyermekes anyukák számára szervezett programozó kurzusát.

Korábban Fachs Anita kezdő marketingesként csöppent a B2B világába, leginkább az IT cégek vállalati kultúrája és kihívásai fogták meg. Majd hét év után váltott egy LMS platform- és tartalomfejlesztő holland B2B szolgáltatóhoz, ahol globális és EMEA ügyfelek retail kommunikációs fejlesztési projektjein dolgozott ügyfélkapcsolati vezetőként.

Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 270. interjúja!

Mit tart karrierje csúcsának?

– A flow élmény számomra fontosabb, mint a csúcspontok. A fejlődési lehetőségeket keresem, és amikor megtalálom, teljesen el tudok merülni az előttem álló feladatok megoldásában. A Green Fox Academy vezetése nagyon inspiráló. Van egy erős elkötelezettségünk abba az irányba, hogy az informatikai tudás fejlesztésével segítsünk az embereknek felkészülni azokra a munkaerőpiaci változásokra, amelyek együtt járnak majd a következő évtizedben kiteljesedő technológiai forradalommal. A pandémia felgyorsította a digitalizációt, és megmutatta, hogy ennek az éremnek is két oldala van: a vállalatok, intézmények szintén nagy nyomás alá kerültek, hogy teljesíteni tudják a digitális működésükkel szemben támasztott elvárásokat. A mi célunk az, hogy innovatív képzésekkel és testreszabott szolgáltatásokkal win-win helyzetbe hozzuk a munkavállalókat és cégeket, és hosszú távon is pozitív társadalmi hatást érjünk el. Ez a kihívás egyszerre kíván stratégiai szemléletmódot és nagy rugalmasságot. A Green Foxnál elkötelezett, profi csapattal dolgozom, izgalmas időszakot élünk meg együtt, ami számomra biztosítja a flow élményt.

Milyen távra tervez?

– Alapvetően tervező típus vagyok, így több időtáv több opcióval is előttem van egyszerre. Stratégaként ezt előnyös tulajdonságnak tartom, mert egy komplex területet mindig érdemes sok nézőpontból vizsgálni. Operatív vezetőként azonban tudatosan a világos célkitűzésekre és egyértelműen meghatározott feladatokra koncentrálok.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Ezen nem szoktam töprengeni, most éppen teljesen magával ragadnak a Green Fox vezetésével kapcsolatos feladataim és a rugalmas vállalati szolgáltatásaink fejlesztése. Persze előfordul, hogy álmodozom, például erősen foglalkoztat a fenntarthatóság kérdésköre, ezen a téren akár egy startup felépítésébe is belevágnék.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Szerencsés vagyok, mert általában volt és most is van szakmai mentorom, olyan vezetők, akik számomra példaértékűek, és támogató kollégák, akik segítenek a visszajelzéseikkel. A legintenzívebb tanulási szakaszomat az jelentette, amikor ügynökségi vezetőként a holland anyacéggel való együttműködés során sok lehetőséget, figyelmet és visszajelzést kaptam. Az ő gondolkodásuk formálta leginkább a szemléletemet. Ugyanakkor kisgyerekes anyukaként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden nap tanulok valamit, például az értő figyelemről vagy a saját határaimról.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Azzal, hogy a Green Fox küldetését, ami a legfontosabb a kollégáim számára, maximálisan a magaménak érzem, és ezzel kölcsönösen erősítjük egymást.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Ha eljön az a pillanat, hogy úgy érzem, már sokat láttam a vállalati világban, akkor szívesen lennék egy kisebb közösség független vezetője. Azt gondolom, hogy mindazt a tudást, amit a versenyszférában megtanultam, nagyon jól tudnám kamatoztatni ilyen szerepben.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Amíg volt rá lehetőség, lelkesen jártam startup konferenciákra és versenyekre, kifejezetten szerettem ott lenni különböző szervezetek és érdekegyesületek rendezvényein. A vállalati kapcsolatok építése most a digitális térbe helyeződött át, ahol kicsit nehezebb megtalálni, megőrizni azt a személyességet, ami megfűszerezheti a közös munkát, ezért bármennyire is az ellenkezőjét szokták mondani, én továbbra is szívesen veszek részt ügyfél meetingeken. Emellett rendszeresen bekapcsolódok online szakmai eseményekbe, és a közösségi médiában is aktív vagyok.

Mire sajnálja az idejét?

– Csípőből a cél nélküli megbeszéléseket mondanám, de ez túlzottan általánosítaná a valóságot.

Mivel lehet felbosszantani?

– A törzsi gondolkodással.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A 10 millió fa kezdeményezés indulása óta önkéntesként segítem a lakóhelyem helyi szervezetén keresztül a mozgalmat. Nagy örömömet lelem abban, hogy egy ilyen eltökélt és célorientált közösségnek lehetek a tagja, és együtt tehetünk lépéseket a klímaváltozás hatásainak mérséklése és a biodiverzitás megőrzése érdekében.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Facsemetékre és virágföldre.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egészen egyszerű dolgok, mint például egy jó könyv olvasása valamelyik vízparton.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS