Dr. Matos László: A zene és a zenepedagógia kitöltik és megtöltik a lelkemet

Dr. Matos László pedagógusként, a mozgássérült – gyermekek ismerőjeként nagyon szeretne egyszer egy cp-s diákot látni, aki felnőtté válva a zenei pályát választja. Ahogy azt is örömmel vállalná, ha felkérnék Verdi Requiemjének dirigálására. Tipikus Skorpiónak tartja magát, akit könnyen ki lehet hozni a sodrából. Szerencsére mindez egyáltalán nem érződik az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nehéz erre röviden válaszolni. A szakmai tevékenységem igen összetett: pedagógusként, előadóművészként egyaránt sok és sokféle hatás ért. Rengeteg eredményt tudhatok magaménak. A karrier csúcsaként éltem meg, amikor egy többségi iskola diákjában az általam bemutatott zene katartikus élményeket okozott. Nyilvánvaló, hogy a karrierem egyik meghatározó pontja volt, amikor a Magyar Rádió Gyermekkórusával hazai vagy nemzetközi színpadon kirobbanó sikerű koncertet adtunk. De a szakmai munkám csúcsa az is, ha egy központi idegrendszeri mozgássérült gyermek (cerebral paresis) tágra nyílt szemmel és teljes eufóriában hallgat zenét vagy szólaltat meg életében először egy hangszert. Ezek azok a pillanatok, amiért a hivatásomtól képtelen lennék elszakadni.

– Milyen távra tervez?

– Meggyőződésem, hogy ha valaki megtalálta a számára autentikus hivatást, akkor hosszútávú tervekkel rendelkezik. Én boldog ember vagyok, mert azzal foglalkozom a hét minden napján, amit szeretek, amiért rajongok. A zene és a zenepedagógia kitöltik és megtöltik a lelkemet, a gondolataim a legtöbbször e körül forognak. Kimondatlanul is az a célom, hogy amikor majd úgy érzem: eljött az idő visszavonulni és átadni a helyemet a fiatal kezdő zenepedagógusoknak, ne legyen bennem hiányérzet.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Megfogott ezzel a kérdéssel, és komolyan el kellett gondolkoznom, mi az őszinte válaszom. Mondom ezt azért, mert higgye el: ha holnap fel kellene valami miatt állnom, akkor is elmondhatnám, hogy nagyon komoly szakmai sikereket és eredményt értem el a magam területén. Nincsenek kielégítetlen vágyaim, nincsen semmi olyasmi, ami – ha nem érem el a szakmai munkámban – csalódottá tesz. Természetesen vannak olyan művek, amelyeket jó lenne egyszer egy hangversenyen dirigálni (például Verdi Requiem című monumentális alkotása valóban a bakancslistám része). Pedagógusként, a mozgássérült gyermekek ismerőjeként nagyon szeretnék egyszer egy cp-s diákot látni, aki felnőtté válva a zenei pályát választja, akár zenetudósként, akár zenepedagógus vagy zeneterapeutaként.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Karnagyként egyértelműen Párkai István Tanár Urat, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzor emeritusát emelem ki, aki tudásával, műveltségével és intelligenciájával meghatározta a pályámat az első szárnycsapásaimtól kezdődően a mai napig. Emellett hatalmas tudást kaptam azoktól a konduktor-oktatóktól, akikkel több mint két évtizede együtt tanítok a Semmelweis Egyetem Pető András Karán (korábban: Pető Intézet, illetve Pető András Főiskola).

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Mint előadóművész, karnagy, talán külföldön (egy nagyobb országban) könnyebb a világhír felé elmozdulni. Mint a Pető Kar docense, egyértelműen idehaza, hiszen hungarikumról van szó, amit kizárólag Magyarországon oktatnak és művelnek maximálisan autentikus módon.

– Mibe fektetne? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Nem. A szellemi tőkémből élek, ezt adom át a következő nemzedék fiataljainak.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– A munkatársaimmal törekszem a harmonikus és kiegyensúlyozott munkakapcsolatra. Vezetőként úgy érzem: rengeteget fejlődtem, sokat tanultam a múltban elkövetett hibáimból. Szeretném, ha a megfelelő kommunikációval elérhetném, hogy minden kolléga (függetlenül az alá- vagy fölérendelt viszonytól) elfogadna és hinne bennem, illetve az általam végzett munkában.

– Mire sajnálja az idejét?

– Fölösleges vitákra, valamint a tiszteletkörökre egy konfliktusos helyzetben.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Bármi, amire valóban szükségem van, eléri nálam, hogy pénzt adjak ki érte. Hozzáteszem: sokszor újra meg újra végig gondolom: vajon megvegyem ezt vagy azt, vagy ne vegyem meg. Nem vagyok az a „hirtelen, azonnal megveszem” típusú vásárló.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Nagyon könnyen ki lehet hozni a sodromból. Sajnos erre nem vagyok büszke. Sokat változtam ezen a téren is, de a hirtelen harag, az indulat, az bizony bennem van. Tipikus Skorpió jegy.

– Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Az elmúlt 10 évben több alkalommal is vállaltam önkéntes, segítő feladatokat. Bármilyen karitatív feladatot, ami a sérült magyar vagy külföldi fiatalokkal, azok segítésével, támogatásával függ össze, boldogan elvállalok.

– Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Természetesen a zenehallgatás nálam alapvető és elsőrendű. A hangversenyek mellett rendszeresen járok színházba, moziba. Nagyon szeretek társasági-társadalmi életet élni, rengeteg barátom van, akikkel rendszeresen tartom a kapcsolatot. Az utóbbi időben éreztem rá a mozgás nyújtotta örömökre. Heti rendszerességgel járok edzésre, és rájöttem, hogy egy igazán jó testmozgás után a fejem is kitisztul, a fizikai fáradtság kellemesen elzsibbasztja a gondolataimat.

Szerdahelyi Csaba

(Fotó: ODPictures)