Barna László: Kis cégeket szeretnék naggyá tenni

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 07. 24., 10:00

Kipróbáltam pár „klubot”, de nálam a személyes ajánlások és a nagy találkozások hozzák el azokat az üzleti kapcsolatokat, amelyeken keresztül bizalmat tudok kialakítani – mondta az Üzletemnek Barna László marketing stratégiai tanácsadó, brandépítő, vagy ahogy sokan ismerik: a Brandesember.

Barna László azt vallja: ha ez embernek nincsenek tervei és nem tevékeny, hamarabb hal meg a lelke, mint a teste. Azt hiszem, ezzel nehéz lenne vitatkozni. Mint ahogy azzal is maradéktalanul egyetértek: érdemes az élet sok területén hősöket keresni. Mivel az ügyfelein keresztül otthon érzi magát több területen is, így minden szakma érdekli. Ha Ön arra is kíváncsi, hogy László meddig bírná ki Görögországban „csónakot kiadó fiúként”, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 193. interjúját!

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Remélem, még nem értem el a legmagasabb csúcsot, de az is lehet, hogy többet ilyen csúcspontot fel tudnék sorolni. Amire alapból büszke vagyok, van egy félépített rendezvényszervezési üzletágam-brandem, ami miatt kényelmessé váltam egyéb más megvalósítások terén, de az ott felépített brandem és az ott alkalmazott módszerek, szakmai oktatásaim és szakmai könyvem már sok ügyfelemnek hoztak erkölcsi és anyagi sikert. Több területen is voltak már csúcspontok. Értem el sikereket ügynökségi vonalon top 10-be tartozó médiacégeknél stratégiai igazgatóként, ügyfélkapcsolati vezetőként, de igazából kiszerettem ebből a szektorból. A startup világban értem el majdnem egy olyan pontot, ahol elérhettem volna azt bizonyos szakmai csúcspontot. Egy technológiai fejlesztésre kidolgozott marketing rendszerem által közel kerültünk a társainkkal egy 4 milliárdos befektetési lehetőséghez. Természetesen jó magyar szokás szerint emberi okokból meghiúsult, így maradtak az ezen idő alatt felhalmozott tapasztalatok. Talán ez lett volna a csúcs. De még keresem a meghódítandó célokat. Azt mindenképpen szeretném megtartani, amim most van, és szeretném, hogy utána sohase következzen lejtő.

– Milyen távra tervez?

– Ha ez embernek nincsenek tervei és nem tevékeny, akkor hamarabb hal meg a lelke, mint a teste. Szóval nem tervezek nyugdíjasnak lenni. Az elért bevételektől és a felszabadult időtől függ majd, hogy milyen tervek nyújtják meg a tervezés hosszát. Amíg működik a testem, szerintem tevékeny maradok. Nagy ez a bolygó és sok a lehetőség.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Láttam már nagy cégeket közelről, így már nem feltétlenül szeretnék nagynevű cégnél hangzatos pozícióban dolgozni. Kivéve a sajátomban. Ami célom: a kis cégeknek segíteni naggyá válni. Ehhez a bakancslistás cél egy stabil ügynökségi hálózat létrehozása. Írtam már két könyvet, marketinget tanítok, készül egy online oktatási rendszerem, szóval mindig vannak újabb tervek.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Mások hibáiból igyekeztem ezt megtenni. Azoktól tanultam legtöbbet, akik átvágtak vagy visszaéltek a tudásommal és a jóindulatommal. Ezáltal magamtól is tanulok/tanultam. Mindig is Hősöket kerestem, akik a saját lelkükből adnak valamit és azt hosszú távon fenn tudják tartani. Akik felelősséget tudnak vállalni magukért és azokért, akik őt követik. Az ő nézőpontjaik, mondataik, tetteik befolyásolták a saját szakmai és emberi értékrendemet. Eddigi életem során, olyan emberekkel ülhettem egy irodában, akik egy-egy adott időszakban meghatározói formálói voltak a hazai vagy régiós ügynökségi és online média világnak. Lenne kedvem felsorolni pár nevet, de róluk nem lenne elég ilyen röviden, említésszerűen beszélni.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– A saját lelkesedésemmel és tudásommal. El tudom adni másnak még a saját ötletét is!

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Álmom, hogy bámuljam egész nap a tengert és „csónakot kiadó fiú” legyek Görögországban. Persze 2 napig bírnám tétlenül. Lesz valamikor önálló vagy társas zenei produkcióm. Zenei alapokkal is kísérletezem otthon. De lehetek „egyszámos” előadó is. Minden szakma érdekel. Az ügyfeleimen keresztül kicsit otthon vagyok több szakmai területen is.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Kipróbáltam pár „klubot”, de nálam a személyes ajánlások és a nagy találkozások hozzák el azokat az üzleti kapcsolatokat, amelyeken keresztül bizalmat tudok kialakítani. Szóval a személyes építkezés az igazi.

– Mire sajnálja az idejét?

– Elvesztegetni. Volt idő amikor az alvást spóroltam meg. Rendezvény szezonban vannak nézeteltéréseink az alvással, de próbálom meggyőzni, hogy szeretem őt.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Ha hülyének néznek, vagy az időmet vesztegetik. Szinte zéró tolerancia van nálam ilyenkor. A szúnyogok és a billegő asztal tud még bosszantani.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szeretek segíteni, ez az ember egyik fő célja: segíteni másoknak. Támogatom a drogellenes harcot, szívesen állok be felvilágosító füzeteket osztani, bármilyen közösségi akcióban részt venni. Munkával és brandépítő csomaggal támogatok szervezeteket és tehetséges fiatalokat.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Ételre, élményekre és ha venni kell valamit a fiamnak. Munkaeszközökre. Nem érdekel a pénz, valóban csak egy csereeszköz.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Amikor nem kell megoldanom semmit, és engem irányítanak. A munka is kikapcsol, mert ha elindul a flow akkor az feldob. Ha arculatot vagy weboldalt tervezek és közben zenét hallgatok, ki tudom zárni a külvilágot. Ülve táncolok akár egy kávézó közepén.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS