Információk, hírek vállalkozóknak, 2019. július 31.

2019. 07. 31., 08:00

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

2019. májusában a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak Magyarországon az egy évvel korábbiaknál, az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Balogh-Mázi Mária: Máris több százan jelentkeztek a Szerethető Munkahelyek Díjra

Hiába magas a fizetés, ha rosszul érzi magát az ember a munkahelyén – mondja az Üzletemnek Balogh-Mázi Mária. A DreamJo.bs újgenerációs állásportál vezetője a folyamatos edukáció híve, nagyon hasznosnak tartja a Bizalmi Indexen kapott ügyfélértékeléseket is. 2017 óta 100 kkv-t díjaznak, ám akkora volt a nyomás a nagyvállalatok részéről, hogy tavaly külön kategóriában nekik is meghirdették a lehetőséget – 25-en kaptak elismerést, és idén ugyanez a felállás.

Intő jelek, hogy adathalásszal van dolga

A nyári hónapokban fokozottan érdemes figyelni az adathalász kísérletekre, hiszen ebben az időszakban megsokszorozódhatnak ezek az esetek. Elég csak a repülőjegy társaságok honlapjait hamisító oldalakra, és az egyéb gyanús kedvezményekkel kecsegtető e-mailekre gondolni. Ha bedőlünk a csalóknak, adataink mellett pénztárcánk is bánhatja az esetet. Az OTP Mobil szakértői összegyűjtötték azokat a figyelmeztető jeleket, amelyekből kiderülhet, hogy áloldalra tévedtünk.

Egy évtizeden belül jöhetnek a légitaxik?

Egy évtizeden belül a technológiai fejlődés alaposan felforgathatja a városok közlekedését. Jöhetnek a pilóta nélkül repülő, helyből fel- és leszálló légijárművek, az eVTOL-ok. Bár elterjedésüket ma még több komoly probléma akadályozza, megjelenésük a légiiparban és a légiközlekedésben a mostanság az autóiparban tapasztalhatóhoz hasonló forradalmi változásokat hozhat – derül ki a Deloitte tanulmányából.

Új magyar technológiával nyomtatnak üvegre, fára, plexire

A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő INTERO Design által kifejlesztett technológia olyan strukturált felületek gyártását teszi lehetővé, melyek utánozhatatlan érzéseket biztosítanak üvegen, fán és plexi bútorelemeken egyaránt. Bármire képesek „nyomtatni”, ami 5 centiméternél vékonyabb. A vállalat egyaránt dolgozik lakossági megrendelésre, de szállodák fürdőszobáit is elkészítették már.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS