Intő jelek, hogy adathalásszal van dolga

2019. 07. 30., 13:30

A nyári hónapokban fokozottan érdemes figyelni az adathalász kísérletekre, hiszen ebben az időszakban megsokszorozódhatnak ezek az esetek. Elég csak a repülőjegy társaságok honlapjait hamisító oldalakra, és az egyéb gyanús kedvezményekkel kecsegtető e-mailekre gondolni. Ha bedőlünk a csalóknak, adataink mellett pénztárcánk is bánhatja az esetet. Az OTP Mobil szakértői összegyűjtötték azokat a figyelmeztető jeleket, amelyekből kiderülhet, hogy áloldalra tévedtünk.

Az elmúlt pár évben megszaporodtak azok az esetek, amelyekben illetéktelenek adatokat igyekeztek kicsalni egy-egy cég ügyfeleitől. A veszély egyre többeket érint, hiszen folyamatosan nő az internetet napi szinten használók aránya a magyar lakosság körében. 2018-ban már a felhasználók több mint 90 százalékaböngészett csaknem minden nap, míg ez tíz évvel korábban a lakosság háromnegyedéről sem volt elmondható. Látható, hogy az interneten keresztüli tájékozódás, ügyintézés a mindennapi rutin részévé vált – fontos ugyanakkor tisztában lennünk a netezés veszélyeivel is.

Ezek egyike az adathalászat. A csalók cégek, intézmények nevében különböző eszközökkel (telefonhívás, e-mail) veszik rá a gyanútlan kártyabirtokosokat, hogy adják meg személyes, valamint bankkártya adataikat. Gyakori eszköz az adathalászatra hamis weboldalak létrehozása, amelyek egy ismert szervezet hivatalos oldalának tüntetik fel magukat azzal a céllal, hogy a megbízható márkanevek mögé bújva személyes adatokat nyerjenek ki a felhasználóktól. Ezek jellemzően egyedi azonosítók, jelszavak, bankkártya-adatok.

A módszer minden esetben egészen hasonló: a csalók hivatalosnak tűnő e-mailekkel próbálják rávenni a felhasználókat, hogy a levélben feltüntetett hivatkozásra rákattintsanak, így eljussanak a hamisított 

oldalra. Ha követik az ott szereplő utasításokat és beírják kért adataikat, meg is történt a baj.

„Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a szolgáltatók soha nem kérik e-mailben a jelszó módosítását. Így ha ezt kérik tőlünk egy weboldalon, az árulkodó jel lehet. Szintén gyanús, ha a tranzakció megismétlésére, avagy egy a megszokottól eltérő összegű számlatartozás kiegyenlítésére szólít fel az e-mail.  Kételkedjünk, ha túl általános a megszólítás, ha a levél túlságosan eltér az adott cég megszokott kommunikációs stílusától, illetve ha magyartalanok a mondatok”– mondta Benyó Péter, az OTP Mobil Kft. ügyvezető igazgatója.

Mivel az adatokat egy hamis oldalon keresztül próbálják megszerezni a bűnözők, úgy is kiszűrhetjük a csalókat, ha az egeret az e-mailben küldött hivatkozás fölé helyezzük, anélkül, hogy rákattintanánk. Így ellenőrizhetjük, hogy az URL cím valóban megegyezik-e az üzenetben megadott hivatkozással. A hivatalos felületek – szemben a csalók által jellemzően küldött oldalakkal – minden esetben védett oldalakon jelennek meg, amiket a weboldal URL címe mellett egy lakat ikon is jelez.

A leghatékonyabb védekezés, hogy mindig ellenőrizzük a feladó megbízhatóságát, és érdeklődjünk telefonon az adott cég ügyfélszolgálatánál, ha kétségeink támadnak a kapott e-maillel kapcsolatban.

„Az adathalász e-mailek szeretnek ráijeszteni az ügyfélre, és gyors reakcióra szólítják fel őket, esetleg valamilyen fenyegetést is megfogalmaznak (feljelentés, késedelmi díj/kamat fizetése, szolgáltatás szüneteltetése), ha a címzett nem azonnal reagál. Ennek ellenére óvakodjunk az azonnali cselekvéstől, és kérjünk megerősítést az adott cégtől arra vonatkozóan, hogy biztosan ők küldték-e a levelet– javasolta az ügyvezető igazgató.

A fentiek mellett a böngészőnkben találhatóak adathalász-szűrők, illetve bővítmények is, amelyeket érdemes használnunk.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS