2021. október 5. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 10. 05., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Vajda Attila: A Vajda-Papír megalapításakor megtaláltam magam

Vállalatunk életében nagyon fontosnak tartom, hogy stratégiailag meghatározók vagyunk. Szükség esetén a Vajda-Papír biztosítja, hogy alapvető higiéniai papírtermékekből és maszkokból se lehessen hiány Magyarországon – mondta az Üzletemnek Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

Hét banknál már elérhető a szuperolcsó zöld hitel

Az új lakás vásárlására, építkezésre fordítható szuperolcsó zöld hitel október 4-én indul. A korábbi támogatott konstrukcióknál azt láthattuk, hogy az indulás napján még nem voltak elérhetőek, most azonban más a helyzet: a Bankmonitor szakértői szerint számos pénzintézetnél már hétfőtől igényelhető a zöld hitel.

K&H: elrajtolt a zöldlakáshitel

A bank több milliárd forintos kihelyezésre számít.

Magyar Bankholding: elindult az NHP Zöld Otthon Program

A program kedvező feltételekkel biztosít kölcsönt a Magyarország területén fekvő, energiahatékony, új lakóingatlan vásárlása, illetve építése céljából.

Újabb külföldi piacokra lépett be az MVM Partner Zrt.

Tíz éve megkezdett terjeszkedési stratégiájának részeként idén a belga, a holland és a görög villamosenergia-piacokra is belépett az MVM Partner Zrt. A társaság nemzetközi jelenléte így már 20 európai országára terjed ki, éves kereskedési forgalmának közel 40 százaléka Magyarországon kívüli piacokról származik.

Két héten belül 34 forinttal drágult a gázolaj a magyar kutakon

A Mol 8 forinttal emeli a benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát szerdán.

Minden második magyar az elektromos autózásban látja a közlekedés jövőjét

Az autóvásárlók kevesebb mint negyede vásárolna dízel meghajtású gépkocsit, legtöbben pedig hibrid üzemű autót vennének. Az autómegosztó szolgáltatások iránt is növekszik az érdeklődés.

A járvány kitörése óta nem hoztunk be ennyi használt autót

Szeptemberben 12 648 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly szeptemberi szinthez képest 6 százalékos, az előző hónaphoz képest pedig 16 százalékos növekedést jelent.

Így élnek vissza a digitális csalók a Google űrlapokkal

A Sophos kutatása leírja, hogyan élnek vissza a Google úrlapokkal a kibertámadók – a kezdő szintű csalóktól kezdve a kifinomultabb ellenfelekig – annak érdekében, hogy támadásokat indítsanak szervezetek vagy magánszemélyek ellen.

„Versenyjogi bürokráciacsökkentés segíti a hazai gazdaságot”

A többségi állami tulajdonban lévő tőkealapok kihelyezései esetében az összefonódást a feleknek nem kell bejelenteniük a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

Erste Bank: hiányos nyilvántartások miatt büntetett az MNB

Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 54,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Erste Bankra, a csoporthoz tartozó lakás-takarékpénztárra és jelzálogbankra.

A magyar csapat nyerte a borfelismerés világbajnokságát

A versenyzők teljesen vakon kóstolnak, nem láthatják a borok palackját, nem kérhetnek külső segítséget, csak egymással beszélhetnek és közösen dönthetnek. A borok a világ bármelyik térségéből és bármelyik évjáratból származhatnak, és bármilyen szőlőből készülhetnek.

Jóna Renáta 11 ezer diákból lett a legjobb az adózási vizsgán

A Diageo Tax Reporting Junior Manager pozíciótbetöltő munkatársa érte a legmagasabb pontszámot a világon a nemzetközileg elismert ACCA, a Nemzetközi Pénzügyi és Számviteli Szakemberek Szövetségének adózási vizsgáján.

Volánbusz: 243 autóbuszra szóló pályázat jelent meg

Öt pályázati kiírás keretében összesen 243 korszerű, környezetkímélő, EURO6 emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotorral hajtott autóbusz érkezhet 2021 végén és 2022-ben a Volánbuszhoz.

Ugrásszerűen nőtt a fenntartható divattermékek iránti kereslet

A fenntarthatóság igénye az elmúlt években egyre meghatározóbbá vált a divatiparban, és a fogyasztók gondolkodásában is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS