„Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” – Elindult a 9 milliárd forintos program

2025. 02. 03., 09:10

Február 3-tól elérhető a Demján Sándor Program keretén belül meghirdetetett 9 milliárd forint keretösszegű program, amely az 50 fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogatja.

A „Demján Sándor Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja Program” olyan utalványrendszerű pályázatként kerül meghirdetésre, amely hazai költségvetési forrásból 9 milliárd forint keretösszegből támogatja a kkv-szektor weboldalainak fejlesztését annak érdekében, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás legyen elérhető a digitális térben is – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

2024 decemberében infokommunikációs szolgáltató cégek, valamint honlapkészítő és média szakértő ügynökségek, vagyis a program szállítói számára nyílt meg a pályázati lehetőség, hogy bekerüljenek a kiválasztott szolgáltatók közé. Február 3-tól 19 szolgáltató közül választhatnak a magyar kkv-k. Ez a lista folyamatosan bővülni fog olyan cégekkel, amelyek megfelelnek a programban támasztott követelményeknek, azaz megfelelően magas minőséget és kapacitást tudnak biztosítani a kedvezményezettek számára.

A pályázatra olyan vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek vagy nem rendelkeznek online jelenléttel, vagy a honlapjuk már elavultnak számít. A vállalkozások voucher formájában 400 ezer és 1,5 millió forint közötti támogatásban részesülhetnek weboldal, közösségi média oldal vagy webáruház létrehozására, fejlesztésére, működtetésére. A programot a Neumann János Nonprofit Kft. bonyolítja le. A voucher birtokában a vállalkozások a kiválasztott szolgáltatót bízhatják meg a honlap fejlesztésére, akár 1,5 millió forint összeghatárig, önerő biztosítása nélkül. A megvalósuló fejlesztések elősegítik a vállalkozások e-kereskedelembe való bekapcsolódását, az egyes folyamatok digitalizálását, az idegen nyelven elérhető weboldalak pedig lehetővé tehetik a cégek nemzetközi piacra lépését.

„A program célkitűzése legalább 5000 hazai mikro- és kisvállalkozás támogatása. Bizakodóak vagyunk, hogy minél többen felismerik, hogy fejlődésük, versenyképességük záloga a digitalizáció, technológiai újítások alkalmazása. Az érintett vállalkozói kör aktív, a decemberi meghirdetés óta érdeklődését előregisztráció formájában eddig több mint 2500 vállalkozás jelezte” – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

2025. február 10-től a szállítói pályázat is újra megnyitásra kerül, hogy a honlapot fejleszteni kívánó kisvállalkozók számára a szolgáltatók minél szélesebb palettája álljon rendelkezésre. A program részletei, jelentkezés, illetve a választható szállítók listája a

https://palyazat.neum.hu/


oldalon találhatók meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 13., 16:10
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.
2025. 02. 12., 21:35
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
2025-02-14 15:25:00
A NAV-Mobil-letöltések száma „a házasság hetén” lépte át az egymilliót. A NAV-Mobillal bárhol és bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető többek között az adószámla, azaz, hogy van-e tartozás, esetleg túlfizetés a NAV-nál, de lekérdezhetők a foglalkoztatási adatok, egyszerűen és gyorsan befizethető a gépjárműadó, és ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai is. A NAV-Mobil elérhető a Google Play és az App Store áruházakban is.

  Rovathírek: HIPA

Globális fordulat zajlott le a működőtőke áramlásban, már nem nyugati, hanem keleti eredetű a legtöbb új technológia és befektetés, és ebből a folyamatból kimaradni történelmi vétek volna – jelentette ki Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a Kossuth Rádióban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS