Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat
2025. 02. 03., 10:10

A KAP Stratégiai Terv keretei között megjelent, 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra 2025. március 5-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket.

A megújult utak javítják a vidéki térségek elérhetőségét, összekötik a településsel a tanyákat, a gazdaságokat és a vállalkozások telephelyeit – olvasható az agrártárca közleményében. A kiírás keretében önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal nyilvántartott szilárd burkolattal nem rendelkező és szilárd burkolattal rendelkező külterületi helyi közutak fejlesztésére, felújítására nyílik lehetőség. A felhívásra kizárólag a pályázati felhívás 3. mellékletében szereplő vidéki térségekben működő települési önkormányzatok vagy azok konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

A rendelkezésre álló keretösszeg 35 milliárd forint, amelyből 95 százalékos támogatási intenzitás mellett egyéni projekt esetén legfeljebb 150 millió forintot lehet igényelni. Ha két önkormányzat konzorciumban pályázik, akkor konzorciumonként összesen legfeljebb 300 millió forint az igényelhető összeg, ezen belül pedig az egyes önkormányzatok legfeljebb 200 millió forintot igényelhetnek. A most meghirdetett pályázati felhívás újabb fontos intézkedés a vidéki településeken élők életminőségének javítása és a vidék lakosságmegtartó képességének erősítése érdekében.

A felhívás minden kapcsolódó dokumentummal és információval együtt a kap.gov.hu weboldalon érhető el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-11 12:05:00
A Hays Hungary kutatása szerint a munkavállalók 72,5 százaléka, a munkaadók 65 százaléka borúlátó a következő 2–5 év gazdasági kilátásait illetően, ami a korábbi évek pesszimista trendjeit is felülmúlja. A cégek óvatossága a bérekben is látványosan megmutatkozik.
2026-02-10 08:50:00
Ha a nyugdíj előtt álló munkavállaló elveszíti a munkáját, sok esetben nehezebb új munkaviszonyt létesítenie, mint a fiatalabb munkavállalóknak. Ezért a törvény a nyugdíj előtt álló munkavállalók védelmében szigorúbb szabályokat határoz meg a munkáltatói felmondás esetére. Hogyan jogszerű a felmondás nyugdíj előtt? A kérdésre dr. Szabó Gergel ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS