67 milliárd forintos ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán

2025. 01. 31., 06:40

Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Az M3-as autópálya két oldalán fekvő, mintegy 640 hektár nagyságú park kialakítása jelenleg is zajlik; az idén májusig tartó első ütemben a város 40 milliárdot forintot fordított az infrastruktúra kiépítésére, amelyet a második ütemben további 67 milliárdos fejlesztés követhet, majd a körülbelül 30-40 milliárd forint értékű harmadik ütem munkálatai az ezután betelepülő gyárak alapkiszolgálását biztosítják – mondta el a miniszter.

Jelenleg öt nagy gyárépítés zajlik az ipari területen, ezek egy része már 2025-ben, másik része pedig 2026-ban fogja elindítani a termelést, a beruházásoknak és az új gyárak hatásainak köszönhetően Nyíregyháza 15 milliárd forintos iparűzési adója néhány éven belül a duplájára, 30 milliárd forintra emelkedhet.

Az első ütemben mintegy tizennégy kilométernyi út és tíz kilométer közinfrastruktúra valósul meg, a második ütemben újabb utak épülnek, tovább bővítik a szennyvíz- és a vízhálózatokat, illetve újabb energiaforrások állnak majd rendelkezésére az ipari parkban.

„Ezt a kormány februárban megtárgyalja, és biztos vagyok benne, hogy támogatni is fogja, hiszen ezek a fejlesztések minimálisan szükségesek ahhoz, hogy a most épülő gyárak teljes kapacitáskihasználtsága esetén kiszolgálásra kerülhessenek” – mondta Lázár.

Arról is döntött a kormány, hogy mintegy 200 milliárd forint értékben 47 kilométer hosszan felújítják a Debrecen és Nyíregyháza közötti vasútvonalat. A kiviteli tervekre 3,2 milliárd forintot költöttek, ez készen van, az idei év végén vagy jövő év elején megkezdődhet a három évig tartó kiviteli munka, amelynek eredményeképpen 2027-2028-ra óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok a két keleti megyeszékhely között – számolt be a miniszter.

Tervezik a 4-es főút 35 kilométer hosszú négysávosítását; az útszakasz kétharmadában új nyomvonalat fognak kijelölni, egyharmadában a régi nyomvonalon halad majd a Nyíregyházát és Debrecent összekötő főút. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.
2026-02-05 09:40:00
2025. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit; az előző hónaphoz képest – a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint – 0,2 százalékkal nőtt a forgalom – tájékoztatott a statisztikai hivatal. 2025-ben több mint 20 000 milliárd forintot hagytunk a boltokban.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS