Lesz turisztikai bank, ősztől létrehozzák a szektor saját bankját, amely a Tourinform irodák hálózatán keresztül fogadja majd a hiteligényeket – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Nagy Márton a február 1-jén megrendezett 32. Turizmus Évadnyitó Gálán elmondta: a tavaly rekordévet zárt turizmus meghatározó szerepet játszott a magyar gazdaságban, „igazi motorként” húzta felfelé a GDP-t.
A turisztikai bank első hitelprogramjai már ősszel megjelennek – ígérte a miniszter. (MTI)
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.