Minden második magyar az elektromos autózásban látja a közlekedés jövőjét

2021. 10. 04., 13:45

Az autóvásárlók kevesebb mint negyede vásárolna dízel meghajtású gépkocsit, legtöbben pedig hibrid üzemű autót vennének. A márkák népszerűségi rangsorát két német márka, a Volkswagen (28 százalék) és az Opel (27 százalék) vezeti, harmadik helyen egy japán cég, a Toyota fért még fel a képzeletbeli dobogóra, ismertette országosan reprezentatív kutatásának eredményeit az Opinio piackutató applikáció. E szerint az autómegosztó szolgáltatások iránt is növekszik az érdeklődés, igaz, egyelőre a társadalom kevesebb mint fele ismerkedett meg eddig ezzel a fogalommal.

Az Opinio kutatása szerint a 16-59 közötti korosztály közel fele szeretne autót vásárolni a következő három év során. A válaszadók valamivel több mint fele használt autóban gondolkodik, igaz, az idősebb generációnál már inkább az új autó vásárlása jelenik meg igényként.

Készpénzben – átlagban három millióért

Egy hipotetikus autóvásárlás esetében a gépkocsira átlagosan 2,98 millió forintot költenének a válaszadók. A többség (28 százalék) 1-3 millió forint közötti összeget jelölt. Nagyobb összeget a férfiak, illetve a gazdaságilag erősebb demográfiai csoportok hajlandóak költeni: 50-59 évesek, a diplomások, illetve a fővárosiak. A gépkocsipiacon még mindig a készpénzes, helyben fizetés a domináns fizetési mód. Ezzel szemben a megkérdezettek közel 45 százaléka használna fel valamilyen kölcsönkonstrukciót az autósávásláshoz – ezek közül a lízing és a személyi kölcsön tűnnek a legnépszerűbb opcióknak.

A megkérdezettek mindössze 20 százaléka rendelkezik 5 évnél fiatalabb autóval. Az autók életkora és a tervek között nincs egyenes összefüggés. Az 2-5 éves autóval rendelkezők ugyanakkora arányban terveznek autóvásárlást, mint azok, akik jelentősen öregebb, akár 15 évesnél idősebb autóval rendelkeznek.

Elektromos jövő – már nem kér a dízelből a magyar

Üzemanyag meghajtás és technológia szempontjából elég bizonytalanok a megkérdezettek. Kközel ugyanakkora arányban jelölték a hibrid, az elektromos, illetve a benzines autókat. Az elektromos autókkal kapcsolatban nagymértékű nyitottság tapasztalható. A megkérdezettek 3 százaléka már most is rendelkezik elektromos autóval, míg további 44 százalék nyitott lenne egy ilyen gépkocsi beszerzésére.

Az elektromos autók a fiatalok és a diplomások körében népszerűbbek az átlagosnál. A megkérdezettek 84 százaléka szerint az alacsonyabb árak segítenék a leginkább ennek a gépkocsi formának a terjedését. Fontos még a technológia fejlesztése (nagyobb hatótávolság elérése), illetve az infrastruktúra fejlesztése (több töltőállomás telepítése).

A dízel technológiát viszont mindössze 24 százalék jelölte, mint potenciális választási lehetőség autóvásárlás esetén. A válaszadók fele kimondottan az elektromos autókban látja a gépkocsiközlekedés jövőjét.

Megosztjuk egymással

Az autómegosztó szolgáltatások ismertsége 43 százalék. A magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a fővárosban élők között magasabb az átlagosnál. Az Opinio egy rövid magyarázó szöveg után azoktól is megkérdezte, hogy mennyire lennének nyitottak az autómegosztó szolgáltatások használata iránt, akik számára ismeretlen volt eddig ez a koncepció. Mindezek alapján a megkérdezettek 46 százaléka mutatkozik nyitottnak az autómegosztás használatára. Figyelemre méltó adat, hogy azok számára igazán vonzó ez a megoldás, akik ritkábban, havonta néhány alkalommal ülnek volán mögé.

Az autómegosztás terjedését egyszerűbbnek látják a válaszadók, mint az elektromos autók terjedését. A magyar fogyasztói preferenciáknak megfelelően itt is az ár van az első helyen, mint a bővülést akadályozó tényező. Nem sokkal az ár mögött jelenik meg a szolgáltatás szűkössége: a hozzáférés könnyítésével, nagyobb kocsiparkkal, és nagyobb lefedett területtel lehet igazán bővíteni a szolgáltatás terjedését. A megkérdezettek többsége nem kizárólag városi használatra tartja alkalmasnak a szolgáltatást.

Van még német márkaA legnépszerűbb márkának ezúttal a Volkswagen bizonyult, egy-egy százalékponttal lemaradva mögötte az Opel és a Toyota. Rendkívül népszerű márka a Ford és a Suzuki is, míg a top hetes listában az Audi és a Skoda zárja a sort. A válaszadók nyilvánvalóan az autóvásárlás kapcsán jelölték meg a realitásokat is figyelembe véve a kedvenc márkáikat.

Életkor szerint a fiatalabbak (15-29 évesek) preferencia listája tér el a legjobban az átlagostól. Körükben az olyan népszerű márkák, mint a Volkswagen, Opel, Toyota, Suzuki rosszul teljesítettek. Ebben a korcsoportban Subaru, Fiat és a Lexus, Seat és az Alfa Romeo a legnépszerűbb – vélhetően ez a korosztály kicsit később fog szembesülni a vásárlóerő és a vágyak közötti feszültséggel.

A felmérésről

A felmérés az Opinio piackutató applikációval készült 2021. augusztusában, 1859 fős mintán. A fent bemutatott eredmények országosan reprezentatívak a 16-59 éves, okostelefonnal rendelkező lakosságra kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely településtípusa és régiója szerint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 12:18:09
Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.
2023-06-07 11:18:38
Rekordot döntött idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS