2020. április 9. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 04. 09., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

A gazdaságvédelmi akcióterv főbb pontjai

  • „Az euróválság és a migránsválság után most egy vírusválság idejét éljük. Az új gazdaságvédelmi akcióterv nem növeli a kitettségünket, a saját problémánkat magunk akarjuk megoldani” – olvasható a kormány összefoglalójában.

„Közös kontinensünkön csak együttes erővel érhetünk el sikereket”

  • Az EU közös fellépése a közvetlen egészségügyi krízishelyzet kezelését és az abból fakadó humanitárius igények kielégítését, a partnerországok egészségügyi, vízellátási és köztisztasági rendszerének, valamint a világjárvány kezeléséhez szükséges kutatási és készültségi kapacitásainak megerősítését, illetőleg a társadalmi-gazdasági hatások enyhítését célozza.

Érvényes végrendelet: a legfontosabb tudnivalók

  • A koronavírus-járványról szóló hírek, ideértve a sajnálatos haláleseteket is, naponta érnek el mindenkihez. Ebben a helyzetben természetes és felelősségteljes hozzáállás, ha a végintézkedés gondolata felmerül, ezt támasztja alá az is, hogy az utóbbi hetekben megemelkedett a végrendelet-készítések száma.

Négy százalék közelében maradt az infláció márciusban is

  • A februári 4,4 százalék után 2020. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Bérkiegészítést kapnak a Nestlé Hungária termelésben és ellátási láncban dolgozó munkatársai

  • Egyedülálló béreket érintő juttatásokat vezetett be a Nestlé Hungária a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben.

300 euróba kerülhet a határátlépés Szlovákiába, ha nem figyel

  • Április 8. és április 17. között csak bizonyos kijelölt határátkelőkön lehet majd átlépni Szlovákia határait.

Kényszerszabadság alatt is adnának étkezési utalványt Romániában

  • Étkezési utalványt biztosítana a kényszerszabadság ideje alatt is egy törvénytervezet Romániában azoknak az alkalmazottaknak, akiknek a koronavírus-járvány miatt kialakult anyagi nehézségek miatt a munkáltatójuk ideiglenesen felfüggesztette a munkaszerződését.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
2023-09-22 09:22:25
A fiatalok 54 százaléka részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban a K&H ifjúsági index szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS