Megelőzte az Apple a Samsungot az okostelefonok eladásában

2022. 01. 20., 11:12

A tavalyi utolsó negyedévben szerényen, mindössze egy százalékkal nőtt az okostelefonok eladása a világon az előző év azonos időszakához képest az ellátási láncok problémái és a koronavírus új változatának a gyors terjedése miatt – olvasható a szingapúri Canalys ágazati piackutató jelentésében.

A Canalys adatai szerint az iPhone 13 iránti nagy kereslet hatására az Apple Inc. végzett az első helyen a világon az okostelefonok értékesítése területén a december végével záródott negyedévben, ekkor a piaci részesedése 22 százalék volt.

Ezzel az Apple a második helyre szorította le a korábban listavezető dél-koreai Samsung Electronics céget, amelynek a piaci részesedése a tavalyi utolsó negyedévben 20 százalék volt.

Az Apple egy év után került ismét az élre, piaci részesedése ugyanakkor 1 százalékponttal csökkent a 2020. negyedik negyedévi 23 százalékról. A Samsung részesedése viszont nőtt az egy évvel korábbi 17 százalékról.

A harmadik helyen továbbra is a kínai Xiaomi található 12 százalékos piaci részesedéssel, ami megegyezik az egy évvel korábbival is. A negyedik és ötödik helyen is kínai cégek állnak, az OPPO és a vivo.

A Canalys egyik elemzője azt mondta, hogy az iPhone 13 kiemelkedő eladásainak köszönhetően az Apple ismét az okostelefonok piacának az élére került, miután három negyedéven át a második helyen állt. Hozzátette: kezd rendeződni az Apple ellátási lánca, ennek ellenére a cég a negyedik negyedévben még mindig kénytelen volt csökkenteni a termelést a kulcsfontosságú alkatrészek hiánya miatt, és nem tudott elegendő iPhone-t gyártani a kereslet kielégítésére.

A szakértők szerint az ellátás területén a globális problémák valószínűleg nem oldódnak meg az idei év második feléig. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS