Ideiglenes szolidaritási adót fizettetne a gazdagokkal az IMF

2021. 04. 08., 10:45

A Nemzetközi Valutaalap javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben – számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.

Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték, megnyugtatná a válság által leginkább sújtottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből a társadalom minden rétege kiveszi a részét.

Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta: a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.

„Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz” – mondta Gaspar.

Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai. A Nemzetközi Valutaalap javaslatát ahhoz hasonlította, mint amikor Németország újraegyesítése után szolidaritási adót vezettek be.

Március közepén Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy azok, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál, „kisebb vagy jelentősebb” adóemelésre számíthatnak. Elnöki kampánya során Biden számos javaslatot tett a vállalkozások és a magas jövedelemmel rendelkező amerikaiak adójának emelésére. Ilyen volt például a legmagasabb keresetűek egyéni adókulcsának 37-ről 39,6 százalékra emelése.

Biden egy héttel ezelőtt jelentette be újabb, ezúttal 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni, hozzátéve, hogy az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt.

Az elnök szerdai, a Fehér Házban elmondott beszédében már együttműködést ajánlott a társasági adó emelésének mértékével kapcsolatban. „A vita örvendetes. A kompromisszum elkerülhetetlen. A változás biztos” – fogalmazott Biden. Hozzátette: hajlandó beleegyezni egy alacsonyabb társasági adókulcsba, mint a 28 százalékos javaslata és hamarosan meghívja a republikánus törvényhozókat a Fehér Házba egyeztetésre.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerdán ismertette a társasági adóemelési terv részleteit, amelynek célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új bevételt teremtsenek elő. Yellen terve szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára. Ezen kívül a legnagyobb amerikai vállalatoknak 15 százalékos adót kellene fizetniük az elkönyvelt jövedelmeik után.

MTI/Beregi Balázs, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS