50 milliárdot vert az Amazon a Walmartra

2021. 08. 20., 13:00

A Kínán kívüli legnagyobb e-kereskedelmi vállalat lekörözte a legnagyobb valóvilági áruházhálózatot. A vállalati és iparági adatok szerint az Amazon megelőzte a Walmartot, és ezzel a világ legnagyobb kiskereskedelmi eladójává vált Kínán kívül.

Részben a világjárvány idején megugró keresletnek köszönhetően a vásárlók több mint 610 milliárd dollárt költöttek az Amazonon a június végéig tartó 12 hónapban a Wall Street becslései szerint – írja a Computerworld. A Walmart 566 milliárd dolláros forgalmat jelentett be a júliusban zárult 12 hónapra vonatkozóan.

A Wall Street-i cégek arra számítottak, hogy a kiskereskedelmi stafétabot csak pár év múlva cserél gazdát. A világjárvány azonban felgyorsította a folyamatot, mivel az otthon rekedt emberek a kiszállításokra támaszkodtak. A Walmart eladásai meredeken emelkedtek a világjárvány idején, de növekedése nem érte el az Amazonét, amely több száz új raktárral bővült és mintegy 500 ezer dolgozót vett fel tavaly év eleje óta.

A Walmart forgalma 24 milliárd dollárral nőtt tavaly -- közölte a vállalat. Nagyjából ugyanebben az időszakban közel 200 milliárd dollárral emelkedett mindannak az összértéke, amit az emberek az Amazonon vásároltak – becsülik az elemzők.

Az elmúlt 12 hónapban az Amazon 390 milliárd dolláros kiskereskedelmi bevételt jelentett. A teljes termékértékesítés azonban a harmadik féllel kötött tranzakciókkal együtt közel 60 százalékkal volt magasabb az elemzői becslések szerint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS