Újabb szerződéseket köthetnek az újvidéki üzleti fórumon

2019. 10. 02., 14:00

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a fémfeldolgozás, a gépkocsialkatrészek gyártása és az információs technológiák állnak a II. Regionális Üzleti Fórum fókuszában, amely hétfőn kezdődött a Vajdasági Gazdasági Kamarában és október 4-én ér véget.

Európa, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika 21 országából fogadnak több mint 200 résztvevőt – írja a Magyar Szó.

Az Európai Régiók Közgyűlése, a tartományi képviselőház, a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség és a gazdasági kamara által szervezett fórum megnyitóján Damir Zobenica, a vajdasági parlament alelnöke elmondta: tavaly több mint száz cég képviseltette magát Újvidéken, a megbeszélések hét szerződés aláírását eredményezték.

A tartomány arra vállalt kötelezettséget, hogy három éven át lesz házigazdája, egyik fő szervezője az eseménynek.

Szlovénia az idei regionális fórum partnerállama. Bojan Pahor, a ljubljanai Élelmiszeripari és Halászati Igazgatóság vezetője szerint a következő években még jelentősebbé válik az újvidéki összejövetel, mert folyamatosan új kapcsolatokat és üzleti megállapodásokat eredményez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 04., 09:04
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS