Néhány napjuk maradt Romániában azoknak, akik szeretnék felajánlani a tavaly befizetett jövedelemadójuk 2 vagy 3,5 százalékát civil szervezeteknek. A március 15-ére előrehozott határidő meghosszabbítására kész a román kormány.
Tavaly kevesebb jövedelemadó folyt be Romániában, miután az egységes adókulcs a korábbi 16 százalékról 10 százalékra csökkent – ezért is kérik azt az érintettek, hogy minél többen tegyék meg a felajánlást, hogy legalább a tavalyihoz hasonló összeg folyjon be – írja a Krónika.
Sürgősségi rendelettervezetet dolgozott ki a román kormány, amelynek értelmében július 31-éig hosszabbítja meg a jövedelemadó 2 vagy 3,5 százalékának felajánlásáról szóló űrlap leadásának határidejét. A dokumentumot a bukaresti pénzügyminisztérium tette közzé honlapján.
Ha a kabinet elfogadja a kormányrendeletet, akkor ugyancsak július 31-ére tolják ki az egységes adóbevallás leadási határidejét is. A pénzügyi tárca azzal indokolja a halasztás szükségességét, hogy meg akarja előzni az elektronikai rendszer túlterheltségét vagy leállását. Idén ugyanis kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani az egységes adóbevallást.
Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.