Minden hetedik vendéglő csődbe mehet Romániában

2020. 07. 01., 12:15

Hidegzuhanyként érte a vendéglátásban érdekelt vállalkozókat Romániában, hogy a kormány július 1-től nem léptet életbe újabb lazításokat. A korlátozások fenntartása jelentős anyagi veszteségeket okoz.

Még több vendéglátóipari vállalkozás sodródhat a csőd szélére Romániában azt követően, hogy a kormány úgy döntött, nem lépteti életbe a korábban július 1-re kilátásba helyezett lazításokat – írja a Krónika.

Emiatt nem nyithatnak meg a vendéglők, bárok, kávézók beltéri helyiségei, mint ahogy a szállodák benti vendéglői, medencéi sem fogadhatnak vendégeket.

Daniel Mischie, a Romániai Vendéglők Egyesületének (HORA) elnöke szerint csekély segítséget jelentett az ágazatban vállalkozóknak, hogy egy hónappal ezelőtt legalább a teraszaikat megnyithatták, az elmúlt időszakban 75 százalékkal kevesebb forgalmat bonyolítottak, mint az előző év azonos időszakában.

A szakember szerint az országban létező mintegy 35 ezer vendéglőből 5 ezer a koronavírus-járvány áldozata lesz, és nem fog újranyitni.

A wellness-szállodákat az érintette a leginkább fájdalmasan, hogy továbbra sem engedélyezik a beltéri medencék használatát – jelentette ki Godra Árpád, a szovátai Ensana Health Spa Resort (volt Danubius) értékesítési igazgatója. Hozzátette: az éttermi tiltás fenntartása nem befolyásolja annyira a működésüket, mert arra van alternatív megoldás, a teraszokon való kiszolgálással sikerül áthidalni.

A kijárási tilalom alatt az elmúlt évi foglalások 7 százalékát mondták vissza, ami nem tűnik soknak, de azt nem lehet felmérni, hogy ez alatt a két és fél hónap alatt még hányan foglaltak volna – részletezte az igazgató.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 18:25
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 23:10:44
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS