Kiszámíthatatlanságra, kizsákmányolásra panaszkodnak a romániai megyei jogú városok vezetői.
A román kormány azt tervezi, hogy megdézsmálja az önkormányzatok költségvetését – kongatta meg a vészharangot a megyei jogú városok szövetsége.
Robert Negoiţă, a szövetség elnöke, Bukarest 3. kerületének polgármestere és Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a szövetség ügyvezető elnöke közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet, hogy a kormány tervei szerint a települések a jövőben csak a személyi jövedelemadó 43 százalékát kapnák meg, sőt ezt az összeget nem is egészítik ki a központi költségvetésből, mint tették az idén – írja a Krónika.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette, a kiszámíthatatlanság a legnagyobb akadály. A megyei jogú városok szövetségének vezetői arról beszéltek, hogy legalább a személyi jövedelemadó 60 százalékát kellene megkapniuk ahhoz, hogy a bevételüket a 2017-es szinten tartsák.
Bolojan szerint a kormány terve agresszió a helyi közigazgatás ellen, katasztrófát jelent a helyi költségvetéseknek, miközben Negoiţă azt fejtegette, hogy az önkormányzatok a kormány rabszolgáivá válnak.
Az elöljárók ugyanakkor úgy értesültek, hogy a kormány több pénzt adna a megyei tanácsoknak, ám ezzel nem értenek egyet, hiszen a megyei önkormányzatok általában a kisebb településeket támogatják, azzal számolva, hogy a városoknak amúgy is több a bevételük.
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.