A tűzoltás jellemezte a román kormány pénzügyi politikáját a szükségállapot márciusi bejelentése óta eltelt időszakban. „Ha Románia azt akarja, hogy komolyan vegyék nemzetközi szinten, akkor a törvényalkotás szintjén is kiszámíthatónak, következetesnek kell lennie” – mondta Debreczeni László adószakértő.
Huszonhét alkalommal módosult Romániában az adótörvénykönyv, amióta a koronavírus-világjárvány kitörése óta – mondta Debreczeni László adószakértő a Krónikának. Szerinte a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság csökkenti a mentőcsomagok hatékonyságát, és elriasztja a külföldi befektetőket.
A március közepe óta elfogadott módosítások általában a gazdasági mentőcsomag részei voltak, de a hasznos intézkedések szépséghibája, hogy nem voltak kiszámíthatóak – részletezte Debreczeni László. Kiemelte: valós segítség a jelenlegi helyzetben, hogy az adóbefizetési kötelezettséget december 25-éig felfüggesztette a kormány.
Nem számolnak késedelmi és büntetőkamatot a be nem fizetett adó után, ugyanakkor december 25-e után lehetőség van arra, hogy a felhalmozott adótartozást egyszerűsített módszerrel a vállalkozók átütemezzék, felosztva egy év alatt fizessék
„Ez jó hitelkonstrukciónak számít. A csomag vagány, ha az adót nem fizeti be a vállalkozó, a pénzt arra használhatja, amire épp szüksége van” – húzta alá az adószakértő. A csomag szépséghibája viszont, hogy a lehetőséget az első jogszabály megjelenése után még háromszor hosszabbították meg, és mindig az utolsó pillanatban.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.