Kiszámíthatatlannak bélyegezték a román adórendszert

2019. 07. 01., 08:45

A romániai adórendszer kiszámíthatatlanságáról sokat elárul, hogy az elmúlt közel négy év során negyvenszer módosult az adótörvénykönyv. A folyamatos változások tervezhetetlenné teszik a romániai üzleti életet.

Három és fél év alatt negyven alkalommal módosították a romániai adótörvénykönyvet, holott a jogszabály kimondja: az előreláthatóság elve alapján év közben nem lehet új adót bevezetni, vagy a meglevőt módosítani – írja a Krónika.

Debreczeni László adószakértő szerint a folyamatos változások kiszámíthatatlanná teszik a romániai üzleti életet.

A sepsiszentgyörgyi szakember elmondta: jól illusztrálja az európai állapotokat, hogy az adóváltozásokról szóló beszámolók során egy konferencián a ciprusi előadó bemutatott egy fehér papírlapot, ezáltal példázva, hogy a szigetországban az elmúlt két évben egyetlen módosítás sem volt.

Ehhez képest Debreczeni László összesítése szerint a 2016 elején hatályba lépett romániai adótörvénykönyvet még a gyakorlatba ültetése előtt négy alkalommal módosították, majd három év alatt 39 változást hajtottak véggre a jogszabályon, ebből 15-öt az utóbbi egy évben.

Havonta akár többször is változott a jogszabály, mindez olyan körülmények közepette, hogy a változások nagy része rögtön életbe lépett, vagy a legjobb esetben is a következő hónap elejétől.

Románia az adóügyi digitalizáció terén sem áll jobban. Bár 2013-ban 70 millió eurós hitelszerződést kötöttek a hatóságok, hogy fejlesszék az adóhivatal informatikai rendszerét, ebből 18 millió eurót költöttek el, ennek egy részét tanácsadásra, kevesebb, mint felét valós fejlesztésre, az IT-infrastruktúra kiépítésére.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS