Kína helyett a régió?

2020. 07. 27., 13:45

A járvány után átalakulhatnak a globális ellátási láncok: több ágazat nagyvállalata áthelyezheti a gyártóbázisait, ebben a folyamatban pedig célpontot jelenthetnek a régiós országok, így Magyarország is – írják a Coface szakértői.

A lehetőség kihasználásának alapvető feltétele a hatékony termelés, valamint ezzel összefüggésben az automatizáció és digitalizáció területén történő további fejlesztések. Magyarország helyzetét javíthatja, hogy az utóbbi években a beruházások volumene jelentősen nőtt, 2017-ben 24,4 százalékkal, egy évvel később 19,6 százalékkal, tavaly pedig 13,9 százalékkal. A húsz évvel ezelőtti, azaz 2000-es szinthez képest pedig 209 százalékkal növekedett a beruházási volumen (KSH-adatok). A hitelbiztosító szakértői szerint többek között gépipari, vegyipari cégek térképére kerülhet fel a régió, így Magyarország is a pandémiát követően.

Egyelőre abszolút bizonytalan a világgazdasági helyzet a koronavírus-járvány okozta sokk miatt, még azt is nehéz megjósolni, mikor indul el a fellendülés. Az viszont valószínűsíthető, hogy a járvány után változások lesznek a termékeket a gyártósortól a végső fogyasztókig biztosító ellátási láncokban. A pandémia során ugyanis a globális ellátási láncok átmenetileg leálltak, például a kínai gyárakban előállított termékekből alakult ki hiány az év első hónapjaiban, ami kínálati sokkot okozott számos piacon. Éppen ezért került napirendre a vállalatvezetők körében, hogy fokozni kell az ellátási láncok ellenállóképességét. A beszerzési vezetők a kockázatok csökkentése érdekében várhatóan diverzifikálni fogják a beszerzési forrásaikat – vélik a Coface hitelbiztosító szakemberei.

Kína helyett a régió?

Az elemzés szerint Kína valószínűleg nem veszíti el vezető globális beszállítói pozícióját, de a járvány utóhatásaként megjelenő diverzifikációs folyamat lehetőségeket teremthet a közép-kelet-európai országok számára is, hogy növeljék részesedésüket a globális ellátási láncokban.

A régiós országok külkereskedelmi tevékenysége és az ellátási láncokba történő beépülése az elmúlt évtizedekben egyre jelentősebbé vált. Ezt a folyamatot segítette az érintett államok Európai Unióba történő belépése is. A Coface-elemzés szerint a képzett munkaerő, Nyugat-Európa közelsége, az utóbbi évek béremelései ellenére még mindig alacsonynak mondható munkaerőköltség, a viszonylag jó infrastruktúra, és a stabil üzleti környezet különböző befektetéseket terelhet a közép-kelet-európai térségbe. Ezek pedig az alacsonyabb hozzáadott értékű gyártás szintjéről magasabb szintre emelheti a régiós, köztük a magyar gazdaságot. Azaz komoly növekedési lehetőséget biztosíthat a térségnek.

Mire van szükség?

Ugyanakkor a hitelbiztosító szakértői szerint ahhoz, hogy az ellátási láncok átalakítása során a közép-kelet-európai gazdaságok valóban vonzó célpontot jelentsenek ma már nem elég, hogy ezek az országok alacsonyabb munkaerőköltséget biztosítanak a nyugat-európai szintekhez képest.

A régió gazdaságai az elmúlt időszakban növelték a termelékenységüket az automatizálás és „robotizáció" egyre szélesebb körű alkalmazásával, ám az ilyen befektetések növelésére van szükség a jövőben, akkor tudnak igazán sokat profitálni az ellátási láncok átalakításából a régiós országok.

Melyik ágazat térképére kerülhet fel Magyarország?

A Coface szerint Magyarországon a beruházások tempós növekedést mutattak az elmúlt években, ez pedig jó alapot adhat a következő időszakban a termelékenység fokozása, a hatékonyabb gyártástechnológiák felé. Magyarországon a nemzetgazdasági beruházások a 2016-os visszaesés után 2017-ben – éves összevetésben – 24,4 százalékkal, 2018-ban 19,6 százalékkal, 2019-ben pedig 13,9 százalékkal növekedtek. Hosszabb távon nézve pedig szintén látványos bővülés történt, tavaly a 2000-es szint 209 százalékánál jártak a beruházások (KSH adatok).

A hitelbiztosító elemzői úgy látják, hogy az elektronikai cikkeket és alkatrészeket gyártó cégek, gépipari, vegyipari és szállítmányozással foglalkozó vállalatok térképére is felkerülhet a régió. Emellett az információtechnológiai szolgáltatásoknak is helyet adhat a közép-kelet-európai térség. Különösen, ha az érintett országok, köztük Magyarország fokozni tudja a digitalizációs fejlesztését célzó beruházási volument.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS