Továbbra is a külföldi webáruházak a népszerűbbek Szlovákiában. Az internetes vásárláskor elköltött minden 100 euróból 57 külföldi cégekhez vándorolt.
„A koronavírus-járvány miatt ügyfeleink tavaly 80 százalékkal több pénzt hagytak a webáruházakban, mint az előző évben. A leglátványosabb ugrás a húsvét előtti üzletbezárások során volt” – mondta Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, akit az Új Szó idéz.
Tavaly az internetes vásárláskor elköltött minden 100 euróból 57 külföldre vándorolt, ez egy évvel korábban 66 euró körül volt, vagyis kissé felzárkóztak a szlovákiai webáruházak.
„A várhatóan január végéig tartó kiárusítások során akár 70 százalékos kedvezményekkel is találkozhatnak” – mondta Pavla Hobíková, a Mall Group szóvivője. Szerinte a legnagyobb érdeklődés a háztartási eszközök, elektronikai termékek és a játékok iránt mutatkozik.
Budapesten alakítja ki új üzleti szolgáltató központját a Janus Henderson globális alapkezelő vállalat.
Gyorsabban haladnak a tervezettnél a paksi atomerőmű bővítésének munkálatai, így már a december 15-én kezdődő héten el tudják kezdeni a szakemberek az első beton öntését közvetlenül megelőző műszaki feladatok végrehajtását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter december 9-én Moszkvában.