Egyre forróbb téma a nyugdíjkérdés Romániában

2019. 12. 18., 09:30

Fennáll a veszélye, hogy a román állam húsz éven belül nem lesz képes folyósítani a nyugdíjakat a jelenlegi rendszer átfogó reformja nélkül – mondta Florin Cîţu pénzügyminiszter.

A román kormány azt tervezi, hogy megszünteti a kötelező magánnyugdíj választhatóvá tételét, és visszavonja a magánnyugdíjalapokat sújtó rendelkezéseket – írja a Krónika.

A Ludovic Orban vezette kabinet törvénytervezetet fogadott el az úgynevezett kapzsisági illetékről szóló sürgősségi rendelet módosítására vonatkozóan. Törölni fogják azt az előírást, amely választhatóvá tette a kötelező magánnyugdíjat, és amelynek alapján a biztosított maga döntheti el, hogy nyugdíjjáruléka teljes egésze az egyes pillérnél, vagyis az államnál marad, vagy egy része továbbra is átkerül a második pillérhez, a magánbiztosítókhoz.

Így ismét kötelezővé válik a kettes nyugdíjpillérhez történő hozzájárulás.

A bankokat, energia- és telekommunikációs vállalatokat, illetve magánnyugdíj-biztosítási alapokat kedvezőtlenül érintő intézkedéseket tartalmazó rendeletet a Viorica Dăncilă vezette kormány fogadta el tavaly decemberben, előzetes egyeztetések nélkül.

A sokat bírált rendelet a korábbi 2,5 százalékról 1 százalékra csökkentette a nyugdíjalapok által visszatartható kezelési költséget, ugyanakkor drasztikusan megemelte a velük szemben támasztott törzstőke-követelményeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-10 08:13:00
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS