A minisztériumot ostorozzák a szőlőtermesztők Szlovákiában

2019. 09. 06., 14:00

A kisebb termés és az alacsony felvásárlási ár okoz gondot a szlovákiai szőlőtermesztőknek – állítja az ágazati szakmai szervezet.

Idén a szokásoshoz képest nagyjából két héttel később kezdődik a szüret Szlovákiában, a szőlőtermés 15 százalékkal maradhat el a tavalyitól – írja az Új Szó.

„A késői szüret és a szőlő alacsony felvásárlási ára a szőlőtermelőknek rendkívül súlyos gondokat okozhat” – állítja Jaroslava Kaňuchová Pátková, a Szlovákiai Szőlészek és Borászok Szövetségének (ZVVS) az ügyvezető igazgatója.

Míg 2017-ben a fagy vitte el a termés csaknem 40 százalékát, 2018-ban a rekordtermés miatt hatalmasat zuhantak az árak, idén pedig a kisebb termés miatt csökkenhet a termesztők bevétele.

Pátková szerint a borpiacon tapasztalható globális többlet a 2009 előtti elhibázott uniós szabályozás számlájára írható, amely miatt a nagy bortermelő országokban – Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban – látványosan megugrott a szőlőtermelés.

Ez a helyzet a következő években sem változik majd. Míg azonban a szomszédos országok – Magyarország, Csehország, Ausztria – erre a termesztők fokozott támogatásával reagálnak, a szlovák földművelésügyi tárca visszautasította a ZVVS állami támogatással kapcsolatos kérelmét.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS