A készruhagyártásra is kiterjesztenék az adómentességet Romániában

2019. 06. 06., 16:30

Nem hogy eltörölné az IT-szektorban biztosított adókedvezményeket Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter, hanem kiterjesztené azokat a gazdaság más ágazataira is.

Jó intézkedés az IT-szektorban nyújtott adómentesség Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter szerint, éppen ezért azon gondolkodik, hogy kiterjessze azt a gazdaság más ágazataira is.

A miniszter közölte: több olyan ágazat – köztük a készruhagyártás és a feldolgozó ágazat – munkáltatóival is egyeztetett, ahol szerinte hasonló adókedvezményeket kellene biztosítani, így ösztönözve, hogy jobban teljesítsenek - írja a Krónika.

„Romániában hagyományuk van ezeknek az ágazatoknak. Láthattuk, hogy ezek az intézkedések nagyon jó eredményt hoztak, és akkor azt hiszem, ez a helyes hozzáállás” – jelentette ki a pénzügyminiszter.

„Hosszú távú elképzelésre lenne szükség, el kellene dönteni, hogy milyen iparágak jelentik a hosszú távú fejlődés zálogát az ország számára, és azokat megkülönböztetett módon támogatni” – fogalmazott Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

„Nem az éppen hatalmon levő kormánynak, pártnak kellene döntenie a hosszú távú stratégiákról, hiszen a kormányok változnak. Az ország vízióját széleskörű konzultáció után közösen kell eldönteni, majd közösen betartani, függetlenül attól, hogy éppen ki van hatalmon. Romániában viszont hiányzik a vízió, a folytonosság” – fejtette ki a gazdasági szakember.

A kamara elnöke szerint a készruhaipar nagyon sok alkalmazottat foglalkoztat, de mivel kevés hozzáadott értéket termel, nem biztos, hogy éppen ezt az ágazatot kell kiemelten segíteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025. 07. 15., 15:20
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS