Emelték és csökkentették is a bankok a hitelkamatokat szeptembertől

2022. 09. 02., 09:19

Négy nagybank is változtatott hitelei kamatain szeptember 1-től. Kettő azonban a jegybanki emelés ellenére is csökkentette azokat, ami azt mutatja, hogy ilyen drágán egyre nehezebb eladni a kölcsönöket az ügyfeleknek – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Becsengettek a bankok is a hitelfelvevőknek, nem maradtak el a hó elején szokásos kamatváltoztatások. A piacvezető OTP-n kívül további három nagybank (CIB, Erste, Raiffeisen), valamint a Cofidis is módosított a kölcsönei feltételein. Annak ellenére azonban, hogy a héten az MNB tovább emelte az alapkamatát, közülük többen most csökkentették a személyi kölcsönük vagy lakáshitelük kamatát.

A Bank360.hu elemzése szerint a kamatcsökkentő lépések ellenére sem beszélhetünk egyelőre arról, hogy megtört volna a hitelek drágulásának trendje. A csökkenő kamatú ajánlatok ugyanis nem tartoztak a piac legolcsóbb hitelei közé, így inkább arról van szó, hogy a bankok versenyképesebbé tették a kölcsöneiket a többiekéhez képest.

Ezek a döntések inkább annak a bizonyítékai, hogy ilyen magas kamatokkal egyre nehezebb már eladni a hiteleket az ügyfeleknek, akiknek a szárnyaló infláció és a várható téli rezsiköltségek miatt már enélkül is csökken az érdeklődése a kölcsönfelvétel iránt.

A mostani kamatváltoztatások nyomán továbbra is 8 százalék körüli THM-mel lehet felvenni a legolcsóbban kínált jelzáloghiteleket a Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint. A személyi kölcsönöknél pedig 14 százalék körüli szintről indulnak az ajánlatok. Utóbbiak esetében gyakran egy bankon belül is nagyon eltérő kamatokkal lehet megkapni ezeket a hiteleket az ajánlat egyedi paramétereitől függően.

Az biztosra vehető, hogy a hónap hátralévő részében további kamatváltozásokat jelentenek be még a bankok, amelyeknél az elmúlt időszakban már szokványossá váltak a hóközi módosítások. Ráadásul most csak két nappal előzte meg elsejét az MNB kamatdöntése, így annak következménye később épülhet be a hitelekbe.

A bankok szeptember 1-jei kamatváltoztatásai

A fogyasztóbarát személyi kölcsönök több banknál is olcsóbbak lettek

A Raiffeisen Bank a személyi kölcsön esetében a standard kamatot emelte meg 0,50 százalékponttal, így az ügyleti kamat 20,95 százalékról 21,45 százalékra nőtt. (A konkrét ajánlatoknál ez lényegesen alacsonyabb is lehet.)

Az OTP Bank a fogyasztóbarát személyi kölcsön ügyleti kamatát csökkentette egy hajszálnyit. Abban az esetben, ha az igényelt hitelösszeg 2 és 3,099 millió forint között van, a kamat 2 bázisponttal csökkent, 17,99 százalékról 17,97 százalékra.

Az Erste Bank szintén a fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatán módosított, az OTP-hez hasonlóan csökkentett:

  • 250 ezer forint jövedelem igazolásával, 48-60 hónapos futamidő esetén 1,21 százalékponttal lett alacsonyabb az ügyleti kamat, így ez szeptembertől 18,87 százalék;
  • 250 ezer forint jövedelem alatt, 66-84 hónapos futamidő esetén 1,5-7,99 millió forint közötti hitelösszeg igénylésekor 1,23 százalékpontos csökkenés ment végbe, az új kamat 17,85 százalék. 

A Cofidis a hitelösszegtől és a futamidőtől függően 0,82 és 3,26 százalékpont közötti emelést hajtott végre a Fapados személyi kölcsönnél. 6 és 7 millió forint igénylése esetén viszont (60 és 72 hónapos futamidőre) 1,78 százalékponttal csökkent az ügyleti kamat. Így szeptembertől 12,19 és 24,06 százalék közötti kamattal lehet szabad felhasználású személyi kölcsönt felvenni a Cofidisnél. A Minősített Fogyasztóbarát kölcsönnél az emelés mértéke 0,89-1,80 százalékpont között volt. Így az ügyleti kamat 11,30 és 13,97 százalék között alakul. Az adósságrendező hitelnél pedig a kamatemelés mértéke 0,82-3,23 százalékpont között van, így az ügyleti kamat szeptember 1-jétől 14,15-25,26 százalék közé esik, attól függően, hogy mekkora hitelösszeget veszünk fel.

A lakáshiteleknél is egyaránt volt emelés és csökkentés

A Raiffeisen Bank jelzáloghitelei az 5, 15 és 20 éves kamatperidódusnál 0,25 százalékponttal drágultak, míg a 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamatai 0,15 százalékponttal. A változások után a lakáscélú hiteleknél a kamat 9,09 és 9,79 százalék között van, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata 11,09 és 11,79 százalék között.

A CIB Bank jelzáloghiteleinek csökkent a kamata. A standard kamat 0,69 százalékponttal lett kisebb, a jövedelemhez kötött konstrukciók pedig az alábbiak szerint változtak:

  • minimum 133 ezer forint jóváírása mellett 0,48 százalékponttal csökkent a kamat,
  • minimum 250 és 450 ezer forint jóváírása mellett pedig 0,50 százalékponttal.

Így a CIB Banknál szeptembertől az ügyleti kamat 7,69 és 9,18 százalék között alakul.

A legnagyobb piaci szereplő, az OTP Bank minden jelzáloghitelnél egységesen fél százalékpontos emelést hajtott végre, ami érintette a lakáshiteleket, a szabad felhasználású jelzáloghiteleket és a fogyasztóbarát kölcsönöket is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.
2023-06-09 10:31:15
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS