Virágos Magyarország: június 1-ig lehet pályázni

2022. 03. 07., 14:48

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a szervezőbizottság 2022 tavaszán 29. alkalommal hirdeti meg környezetszépítő versenyét: a Virágos Magyarország március 3-tól újra várja az önkormányzatok jelentkezését, a pályázatokat június 1-jéig lehet benyújtani.

2022-ben a több évtizedes megmérettetés végre visszatérhet eredeti szellemiségéhez, így idén ismét öt települési kategóriában – a kis falvaktól a nagyvárosokon át a fővárosi kerületekig – személyes jelenléttel történő zsűrizéssel zajlik a verseny. A szervezőbizottság idén ismét nagy hangsúlyt fektet a települések személyes bejárására, az elért eredmények helyszíni megismerésére, amely során szakmai eszmecserére és tanácsadásra is lehetőség nyílik.

Az idei év azért is jelentős, mert megkezdődik a felkészülés a jövőre esedékes 30. jubileumi évre.

A Virágos Magyarország nemcsak a helyi közösségek számára jelentős mozgalom, hatása mára jóval túlmutat a virágos településkép fontosságán. Ezért 2023-ban méltóképpen szeretnénk majd megünnepelni a jubileumot– mondta Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

Idén is lehet pályázni tematikus díjakra. A kiemelt témák között szerepelnek a települések és a környező táj kapcsolatát erősítő tanösvények és zöld tematikus útvonalak, de keresik az Év legszebb fasorát, az Év óvoda- és iskolakertjét, illetve a Legvirágosabb főteret, főutcát is.

Ebben az évben harmadszor a határon túli magyarlakta települések is jelentkezhetnek a versenyre.

2022-ben három hazai település képviseli hazánkat a kétéves kényszerszünet után újrainduló Entente Florale Europe európai környezetszépítő versenyen. Székesfehérvár és Orfű 2019-ben, Veresegyház pedig 2021-ben nyerte el a jogot a nemzetközi szereplésre. Idén 8 ország 12 települése mérettetik meg egymással. Jövőre várhatóan új tagországokkal is bővül az európai szervezet.

Az önkormányzati versenyről https://viragosmagyarorszag.hu/ oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve érdemes követni a Virágos Magyarország Facebook oldalát is a folyamatosan érkező hírek és a tervezett közönségszavazás részleteiért. (MTÜ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS