Újabb 4 milliárd forint támogatja a kutatói utánpótlást

Újabb 4 milliárd forint támogatja a kutatói utánpótlást
2022. 05. 04., 18:17

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2022. évi pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban összesen közel 4 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program első hat évében már több mint tízezer egyetemista, fiatal kutató kapott összesen 22 milliárd forint támogatást a sikeres pályakezdéshez.

A 2022/2023-as tanévre meghirdetett felhívásokra az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló egyetemi hallgatók, a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók pályázhatnak. A hat kategóriában elnyerhető támogatások tehát a kutatói életpálya elejének minden szakaszát lefedik. Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet, a benyújtási határidő a legtöbb konstrukciónál 2022. június 2. A részletes kiírások az ÚNKP hivatalos honlapján érhetők el.

A nyertesek kategóriától függően havonta 100-200 ezer forint közötti nettó támogatást kapnak 5-12 hónapos időszakra. Az anyaintézmények pedig kutatási-működési támogatáshoz jutnak a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjak 40 százalékának erejéig.

„Magyarországon 2010 óta megkétszereződött, európai összevetésben ezzel a legnagyobb mértékben nőtt a kutatók száma. Az ITM szakmai támogatásával hetedik alkalommal megvalósuló program legfőbb célja, hogy az egyéni kiválóság támogatásával erősítse az egyetemek tudományos-alkotói teljesítményét, ösztönözze a kutatás-fejlesztés és az innováció új generációjának kinevelését” – fogalmazott Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

Szabó István, a programot kezelő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese hozzátette: „Az ÚNKP támogatja a pályájuk elején járó kutatókat céljaik elérésében, ösztönzi a karrierjük legtermékenyebb szakaszában lévő, kiváló oktatókat és kutatókat, hogy a pályán maradjanak, ráadásul az anyaintézményüket is segíti.” (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS