Havi 16–34 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a szakképzésben tanulók

2022. 01. 18., 17:27

A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tízedikesek pályázhatnak – jelentette be Pölöskei Gáborné.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.

A szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől. Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat. A részletes pályázati feltételek és dokumentáció a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagy az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján érhető el.

A szakképzésben tanulóknak 2020 ősze óta felmenő rendszerben, iskolatípustól függően havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár. Az Apáczai ösztöndíjasok ezen felül plusz támogatást és mentori segítséget kapnak a tehetségük kibontakoztatásához.

A kormány jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá teszi a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. Keresetüket ennek megfelelően átlagosan 30 százalékkal emelték meg 2020 nyarán. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek képzésbe való bevonását, amivel nőhet a lehetséges mentorok száma is.

Pölöskei Gáborné kiemelte: „Az Apáczai Ösztöndíjprogram elindításával még egy erős érvet szolgáltatunk amellett, hogy minél több jó képességű, okos fiatal válassza a szakmaszerzést. A szakképzés küldetése kettős: egyrészt fogódzót kell kínálnia a lemorzsolódástól fenyegetetteknek, másrészt utat kell nyitnia a továbbtanulni szándékozók előtt. Az új ösztöndíj mindkét feladat teljesítéséhez hozzájárul, keresett szakmát, tisztességes béreket garantáló végzettséghez segítheti a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal az egyetemekig kísérheti el, diplomaszerzésre bátoríthatja a program.” (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS