Pekingben először szállt fel önvezető légitaxi – hamarosan piacra is lépnek vele

Pekingben először szállt fel önvezető légitaxi – hamarosan piacra is lépnek vele
Gábor János  |  2024. 06. 17., 13:10

Az XPeng autógyártó egyik leányvállalatának fejlesztésében készülő kétszemélyes, elektromos repülőgép végrehajtotta az első hazai felszállását. A vállalat azt tervezi, hogy a légitaxi 2024 utolsó negyedévében már előrendelhető lesz.

Az X2 névre keresztelt járművet a Peking-Tahszingi nemzetközi repülőtéren mutatták be múlt hétvégén, a Langfang Nemzetközi Gazdasági és Kereskedelmi Vásár keretében. Az alacsony magasságú (3000 méter alatti) repülésekre tervezett jármű az Xpeng leány AeroHT fejlesztése, de az ára egyelőre nem ismert. Tervek ugyanakkor jócskán vannak vele kapcsolatban: a kínai főváros 2027-re három fő légifolyosót hozna létre a légi mobilitás számára, és ennek a programnak lehet az egyik főszereplője az X2, amit egyrészt a személyszállítás és a kulturális turizmus területén vetnének be, másrészt viszont látnak benne fantáziát a logisztikában, az áruelosztásban, sőt, a légi mentésben is – sorolja a South China Morning Post.

Kína alacsony magasságú repülési piaca – ami a 3000 méter alatti magasságban működő pilóta nélküli drónokat és pilótás légijárműveket foglalja magában – 2021 óta folyamatosan növekszik, miután a központi kormányzat bevezette az ágazatot támogató szabályozásokat. Egy évvel később az Xpeng már meg is reptette az első X2-t Dubajban, ahol nyilvános bemutatót kapott, a repülő autóként aposztrofált eszköz. Ez utóbbi állítás erős túlzás, mert kerekeket nem, csak talpakat kapott, így alighanem a dinamikusan bővülő légitaxi szegmens és nem a még mindig szabályozhatatlannak tűnő repülő autók piaca a vállalat célja.

Az X2 kétféle repülési móddal rendelkezik: manuális és autonóm. Utóbbi az igazán érdekes, hiszen ennek során az utasoknak elvileg biztonságos és intelligens repülési élményben lehet részük, anélkül, hogy a mindössze két ülés egyikét egy pilótának kellene elfoglalni. Ez mindenképpen úttörő megoldás, mi több, valószínűleg világelsőnek mondható, hiszen az AeroHT-n kívül legfeljebb 1-2 légitaxi vállalat jutott közel az önvezető repülőgép megvalósításához.

A Kínai Információs Iparfejlesztési Központ előrejelzései szerint az ország alacsony magasságú repülési piacának forgalma 2026-ra meghaladhatja az 1 trillió jüant (506,46 ezer milliárd forintot) – szemben a 2023-as 506 milliárd jüannal (25,8 ezer milliárd forinttal).

Az „ötödik generációs repülő autó” nem bocsát ki szén-dioxidot a repülés során, és jelentős lépést jelent a városi közlekedés kizöldítése felé. Az X2 zárt pilótafülkével, minimalista könnycsepp alakú dizájnnal, teljes karbonszálas szerkezettel, magas hatékonyságú aerodinamikával és összességében sci-fibe illő megjelenéssel rendelkezik. Az idei év márciusában a Kínai Polgári Légiközlekedési Hatóság befogadta az X2 típusbizonyítvány-kérelmét, ami öles lépés a légialkalmassági tanúsítvány megszerzéséhez. Ha minden jól megy, idén megszerezhetik a típusra a fontos okmányt, és tényleg megindulhat az előrendelések fogadása, ami az AeroHT szerint 2024 végén indulhat meg.

Főoldali kép: Xpeng

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 15:15
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
2025. 04. 28., 16:05
Egyelőre a munkaerő-kölcsönző cégek többsége is úgy véli, hogy nehezebb a munkaerő-tervezés a jelenlegi szabályozási környezetben” – számolt be Jobtain és a VOSZ közös kutatásának eredményéről Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője, a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke.
2025. 04. 28., 12:05
Négyzetméterenként is sokkal magasabb árakkal kell számolniuk azoknak, akik nagyobb, 80–120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár átlagosan 14 százalékkal magasabb, mint az eggyel kisebb, 50–70 négyzetméteres alapterületű használt lakások körében – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2025. 04. 28., 09:25
Az év elején még mérsékelt optimizmussal tekintettünk előre, ám az elmúlt időszak friss makrogazdasági statisztikái és vámintézkedései új fényt vetnek az idei várakozásokra – összegezte a „jövőkép” változását Farkas Gábor, a PwC Magyarország cégtársa és Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.