Közúton is teszteli a robottaxikat az Amazon leányvállalata

Közúton is teszteli a robottaxikat az Amazon leányvállalata
2023. 02. 15., 16:42

A célzottan épített autonóm járművekkel (AV-k) foglalkozó Zoox megkezdte az önvezető fuvarok teljesítését. Bár egyelőre csak a cég alkalmazottai vehetik igénybe a szolgáltatást, a tesztprogram így is elég ígéretes.

A Zoox robottaxik már ma is kellő biztonsággal járnak fel-alá a vállalat két főépülete között húzódó, kb. egy mérföldes útvonalon, a kaliforniai Foster Cityben található székhelyen. A fuvarok 2023. február 11-én kezdődtek, amikor a vállalat először vezette ki a robottaxikat a közúti forgalomba.

Az AV-knak nincs kormánykerekük és hagyományos értelemben vett vezető-, illetve anyósülésük, hiszen egymással szemben lévő üléssorokat szereltek a belsejükbe. Az ülőhelyek egy-egy érintőkijelzőt kaptak, amiről az utasok a zenét, vagy a hőmérsékletet szabályozhatják a kocsiban, sőt, ugyaninnen kapnak információt a pillanatnyi tartózkodási helyükről, a tervezett útvonalukról és a célba érkezésük várható idejéről.


A teljesen elektromos meghajtás és egyéb technológiai megoldások mellé semmilyen más járműre nem emlékeztető külső dizájn társul. A kocsik hasáb alakúak, így belülről meglehetősen tágasak, kívülről pedig remekül néznek ki: mintha csak a jövőből csöppentek volna Foster City aszfaltjára. Ez a mozgékonyságukról is elmondható: mivel négykerék-kormányzással rendelkeznek, nem csak végtelenül precíz manőverek végrehajtására képesek, de megszűntetik az előre- és hátramenet fogalmát is, hiszen bármelyik irányban elindulhatnak, vagyis nincs szükségük sem tolatásra, sem pedig megfordulásra.

A Zoox-féle robottaxik 35 mérföldes (56 km/h) sebességgel hajtanak, magyarán megfelelnek bármilyen városi környezetben történő fuvarozásra. Ennek ellenére még csak korlátozott hozzáférést kaptak a hatóságtól a közutakhoz, viszont idővel, ahogy a rendszer több tesztelésen megy keresztül, a vállalat valószínűleg egyte több közterületre fog behajtási engedélyt kapni.

„A Zoox alapvető premisszája az volt, hogy a közlekedés fejlesztésének és a biztonság növelésének legjobb módja a teljes mobilitási élmény újragondolása. Ez azt jelenti, hogy a mai személygépkocsik autonóm technológiával történő utólagos felszerelésén jócskán túl kell mutatnia – vázolta Jesse Levinson, a Zoox társalapítója és technológiai igazgatója. – A tervezés és a mérnöki munka bravúrja, illetve évek kemény munkájának csúcspontja az, hogy egy kifejezetten erre a célra épített járművet teljesen autonóm módon, biztonsági sofőr nélkül vezessünk. Azzal, hogy a járművünket már közutakon is üzemeltethetjük és beindítottuk a dolgozói transzfer szolgáltatásunkat, tovább finomítjuk és fejlesztjük a technológiánkat, miközben felkészülünk a kereskedelmi szolgáltatásunk elindítására.”

Fotó: Zoox

A Zoox vezérigazgatója, Aicha Evans hozzátette: „A mai nappal, az autonóm alkalmazotti transzferjáratunk debütálásának bejelentésével hozzáadjuk az iparághoz az elmúlt egy évben elért haladást, és egy lépéssel közelebb visszük a Zooxot, hogy kereskedelmi forgalomba hozott, célzott robottaxi szolgáltatást nyújtson a nagyközönségnek”.

A Zoox éveken át építette a járművet, majd hónapokig tökéletesítette az autonóm vezetési szoftvert – egy nemrég korszerűsített tesztflotta segítségével. Ez a folyamat rendkívül fontos volt, hiszen itt tényleg egy hagyományostól teljesen eltérő kialakítású AV-ról van szó, amit mindenképpen pilóta nélkül is üzembiztossá kell tenni, hiszen az irányítást az utastérből nem lehet átvenni. Ilyen formában a lehető legpontosabb tervezést és építést igényli a kocsi, ha egyszer korlátozások nélkül szeretne szolgáltatni a nagyközönségnek.

A Zoox egyébként nem az egyetlen olyan vállalat, ami egyedi tervezésű autonóm járművet szeretne forgalomba hozni. A Cruise e hónap elején kezdte meg egy szintén kormánykerék nélküli Origin jármű közúti tesztelését.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS