A Hitachi vezeti be Európa első akkumulátoros vonatait

A Hitachi vezeti be Európa első akkumulátoros vonatait
2023. 06. 30., 10:11

Feleannyiból telepítenek országos közlekedést kiszolgáló elektromos vonatokat Olaszországban, mint amennyibe a Budapest-Belgrád vasútvonal kerül a magyar adófizetőknek. Akkumulátorok eddig is üzemeltek vonatokon, de a Hitachié az első olyan, amelyen ez az elsődleges energiaforrás.

A Hitachi Rail a helyi Trenitaliaval kötött 1,23 milliárd eurós (456 milliárd forintos) megállapodása részeként telepített akkumulátoros Masaccio vonatokat Olaszországban – áll a cég közleményében. A vállalat első körben összesen 20 darab „Blues” márkájú vonatból álló flottát állított sínpályára, és ezekkel lényegében teljes hosszában és szélességében lefedi az országot.

A projekt az európai országok kollektív kötelezettségvállalása jegyében valósul meg. Mint ismert, az unió már az évtized végéig 55 százalékkal akarja csökkenteni a közlekedés karbonkibocsátását. Ez az elektromos gépjárművek esetében sokkal gördülékenyebben megy, mint a vasúti közlekedésben, pedig ez a szegmens szorulna rá a legjobban a villamosításra, ami ma a kontinens legnagyobb részén egyáltalán nem jellemző.

Az európai viszonyok nem teszik egyszerűbbé a vonatközlekedés reformját, és nem is valószínű, hogy a teljes villamosítást egyhamar el lehet érni. A vasúti rendszerek nagy részén nem elérhető magasfeszültségű áramvételezés, így a mozdonyok főleg dízelüzeműek. Egy olyan megoldás ugyanakkor visszaadná az átállás iránt érzett reményt, amiben a szerelvényeket nagyobb hatótávolságú elektromos mozdonyok vontatják – és az akkumulátoraik nem csak rövid szakaszok áthidalására alkalmasak. Utóbbiakat ugye nem is lehetnek intercity vonalakon üzemeltetni komolyabb hálózatfejlesztés nélkül.

Mivel a vasúti villamosítás költség- és erőforrásigényes feladat, nyilván nem sok olyan ország van, ami örömmel felvállalja. Ezért lehet hatalmas potenciál az akkumulátoros vonatban, hiszen az egyaránt alkalmas villamosított és nem villamosított vonalakon történő közlekedésre. Az előbbi rendszeren a vonat áramszedőt használ. Ez régóta ismert megoldás a tömegközlekedésben, azzal a csavarral, hogy nem csak a jármű meghajtásához szükséges energiát veszi fel a villamosított szakaszokon, hanem feltölti az akkumulátorcsomagokat is. A Blues vonatok egyébként olyan területeken is futnak, ahol nincs áramszedési lehetőség. Ebben a szcenárióban dízel meghajtást használnak, de az akkumulátorokban is hagynak elég energiát arra, hogy a lakott területekhez közeledve már csak tisztán elektromos forrásra támaszkodjanak.

Bár a vonatok akkumulátorról történő üzemeltetése nem újdonság, a Hitachi Rail és a Trenitalia együttműködésében először jönnek létre Európában olyan vasúti vonalak, amelyeken az elektromos áram az elsődleges energiaforrás. Az új szerelvények akkumulátorcsomagjai egyelőre 15 kilométeres hatótávolságot képesek áthidalni, viszont a töltésük nem csak hálózatról, hanem az út során dízelmotorról és a regeneratív fékezéssel is kivitelezhető.

A vonatokat a Hitachi Rail a Firenzéhez közeli Pistoriában található gyárában építi, és a szicíliai, illetve szardíniai partok mentén, valamint „a csizma talpán”, a Jón-tenger mellett már ilyenek járják a legnépszerűbb útvonalakat.

A Trenitalia és a Hitachi szerződése egyelőre 135 elektromos vonat forgalomba állításáról szól. Az akár 160 km/órás sebességre képes szerelvények mindegyike 300 fő befogadására alkalmas, de az utasok nem csak a csomagjaikat vihetik magukkal, hiszen – megfelelő belső térkialakítással, ami egyébként variálható – akad rajtuk hely kerékpárok snowboardok, kerékpárok tárolására is.

A vállalat arra számít, hogy az akkumulátor-technológia a következő néhány évben tovább fog fejlődni, és a jelenlegi 15-ről 100 kilométerre nő a hatótáv. A következő generációs Bluesok akár ennél is többre lesznek képesek, míg a jelenlegiekben nagyobb teljesítményű akkumulátorokra lehet majd cserélni a mai csomagokat. Ha mindez nem lenne elég zöld: a Hitachi Rail forradalmi járművei 93 százalékban újrahasznosított anyagokból készülnek.

Gábor János

Főoldali kép: Hitachi Rail

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS