A kereskedők az energia világának élsportolói

A kereskedők az energia világának élsportolói
2022. 02. 21., 09:15

Az energiakereskedők számára olykor nem létezik munkaszüneti és ünnepnap, előfordul, hogy szabadidejükben is készenlétben kell állniuk, bizonyos munkakörben pedig minden nap végén mérik a teljesítményüket. Az energiakereskedő tevékenysége rendkívül intenzív, sok felelősséggel és stresszel jár, „cserébe” művelője széles látókörre, tájékozottságra tehet szert.

Az MVM Partner kereskedői alapvetően kétféle kereskedést folytatnak, a proprietary, vagyis saját számlás kereskedés alapvetően különbözik az eszközalapú kereskedéstől. Előbbi esetében a kereskedők saját várakozásaik alapján nyitnak és zárnak pozíciót, míg az eszközalapú kereskedés keretében a termelői és a fogyasztói célra értékesített portfóliót kell optimalizálni, a nyitott pozícióit hatékonyan lekereskedni.

Mivel jellemzően az eszközalapú kereskedéshez tartozik a fogyasztási és a termelői portfóliók lekereskedése, ezért az eszközalapú kereskedelem az év minden napján 0-tól 24 óráig tartó elfoglaltság, hiszen a kereskedőknek a szállítás pillanatáig törekedniük kell az energiamérleg egyensúlyban tartására. Ebben a beosztásban a kereskedőknek munkaidőn kívül is készenlétben kell állniuk arra, hogy szolgálatba helyezzék magukat, például ha váratlanul kiesik egy erőművi kapacitás a termelésből.

Az eszközalapú kereskedés negyedórás egységekben történik, de ha valamilyen nem tervezett kiesés történik a fogyasztói igényben vagy a termelésben, akkor a teljes magyarországi villamenergia-rendszert az azt felügyelő átviteli rendszerirányító (MAVIR) szabályozza ki az e célra lekötött kapacitásokból. Ennek költsége jelentős, ezért ezt az opciót lehetőség szerint mindenképpen el kell kerülni. Az esetleges kieséseket a villamosenergia-tőzsdén a villamosenergia-szállítás előtt több mint egy órával ki kell tudni egyenlíteni, ha ez mégsem sikerülne, akkor legkésőbb a következő negyedórára, de a pótlólagos vásárlás akár pár percen belül is végrehajtható.

A proprietary vagy saját számlás kereskedők munkája azon szűk körbe tartozik, melyben a teljesítményt napi szinten mérik, így a nap végén világosan látható, hogy az egyes kereskedők pontosan milyen eredménnyel kereskedtek. Ez olykor jókora stresszel jár, az ezzel járó mentális nyomást egyes személyiségtípúsok jobban, míg mások kevésbé tolerálják – a siker és a kudarc is gyorsan kiütközik. A magas stresszt jobban kezelő és többségében eredményes kerekedők tudnak tartósan ebben a munkakörben megmaradni.

Habár – a megfelelő IT-védelem biztosítása mellett – a munka akár egyetlen laptoppal, mobilnettel és telefonnal is elvégezhető, egyetlen ügylet, pozíciónyitás akár milliárd forintos nagyságrendű is lehet. Pontosan emiatt a kereskedőcégek igyekeznek megfelelő muknakörnyezetet kiallakítani a kereskedőik számára, akik jellemzően az egyéb irodai zajoktól elszeparával, egyszerre több monitort is figyelemmel kísérve követvetik a a piaci történéseket.

Az energiakereskedő tevékenysége több szempontból is hasonlít a sportolókéra: a sikerhez olykor a szerencsére is szükség van, és ahogy a sportban, úgy itt sem lehet mindig nyerni, hiszen óhatatlanul előfordulnak olyan időszakok is, amikor a kereskedőnek nem megy olyan jól. A sporttal vont párhuzam a tekintetben is áll, hogy az energiakereskedők is csapatot alkotnak, és ahogy például a labdarúgás esetében, úgy itt is szükség van a kiemelkedően magas szintű teljesítményre képes kereskedőkre, de a csapatnak stabil gerincet adó megbízható tagokra is.

A kereskedett időtávok volnatkozásában sem feltétlen azonos kereskedői kvalitásokra van szükség. A rövid táv inkább a fiataloknak való a gyors reagálási kényszer, illetve a vállalt kockázat és az ebből eredő komoly stressz miatt, míg hosszabb távú termékek kereskedésénél a tapasztalat már többet érhet, ezzel együtt általánosan érvényes aranyszabály nem létezik. (X)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-28 19:20:00
A digitális évtized helyzetéről szóló első jelentés átfogó képet ad arról, hogy milyen eredmények születtek a digitális átállás megvalósítása terén, és mennyire sikerült elősegíteni, hogy az Unió digitális szempontból szuverénebbé, reziliensebbé és versenyképesebbé váljon.
2023-09-28 15:50:00
A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 GJ villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS