Az adóigazgatási eljárások új gyakorlata szerint a jogorvoslati eljárásban az adózó nem jogosult olyan új tényre, bizonyítékra hivatkozni, amit korábban nem terjesztett elő. Ez sok esetben azt eredményezi, hogy az adózók bizonyítása korlátok közé szorul.
Az adóigazgatási eljárásokban korábban megengedett volt az, hogy az adózók a jogorvoslati eljárásban új tényekre, körülményekre hivatkozzanak, és új bizonyítékokat terjesszenek elő. Az eljárási szabályok 2018-ban bekövetkezett változásaival ez kizárhatóvá vált abban az esetben, ha az adóhatóság még az ellenőrzés során végzésben hívja fel az adózókat teljeskörű bizonyításra, annak terhe mellett, hogy az e ponton adott határidő elteltével további bizonyítékok benyújtása nem lehetséges.
A bizonyításra felhívó végzés kiadása – változatos formában, de jellemzően adott ügyletek kapcsán széleskörűen meghatározott tartalommal – egy adóhatósági ellenőrzésnek mára szinte elkerülhetetlen mozzanatává vált.
Az új gyakorlat alapja az a szabály, mely szerint az adózó a jogorvoslati eljárásban nem jogosult olyan új tényre, bizonyítékra hivatkozni, amelyről az elsőfokú döntés meghozatala előtt tudomása volt, azonban az új tényt, bizonyítékot az adóhatóság erre irányuló felhívására nem terjesztette elő.
„A tapasztalataink szerint az új szabály sok esetben eredményezi azt, hogy az adózók későbbi bizonyítása korlátok közé szorul, amihez nagyban hozzájárul az is, hogy a bizonyításra felhívó végzésből sok esetben nem derül ki az adózók számára pontosan, hogy az adóhatóság mit vár el” – mondta dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adóperes csoportjának vezetője.
Ilyenkor könnyen előfordulhat, hogy az adóhatóság olyan tények és körülmények kapcsán tehet hátrányosabb megállapításokat, amelyekre az adózók eredetileg nem is számítottak. Ellenkező esetben, vagyis ha minél szélesebb körben igyekszünk megfelelni a felhívásnak, szintén merülhet fel későbbi probléma olyan iratok átadásával, amelyek nem feltétlenül a vizsgált ügyletekhez kapcsolódnak, viszont egy másfajta megállapítást vagy egy későbbi ellenőrzést alapozhatnak meg.
„Tapasztalataink szerint az adózók a bizonyítási felhívás súlyát gyakran nem értékelik megfelelően, és sokszor esnek abba a tévhitbe, hogy ők mindent bizonyítottak. Ezt később követheti az azzal való szembesülés, hogy az adóhatóság mégsem látja megfelelően igazoltnak a vizsgált ügyleteket, ennek orvoslására pedig már a későbbiekben az új szabályok alapján nem, vagy csak igen korlátozott esetben van lehetőség”– tette hozzá dr. Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.
A jogorvoslati eljárásban megjelenő bizonyítási korlát tehát komoly terhet ró az adózókra, hiszen már az ellenőrzés megindulásakor fel kell mérniük, hogy pontosan milyen bizonyítékokra akarnak majd a későbbi jogorvoslati eljárásokban támaszkodni. Ugyanakkor ennek meghatározása az ellenőrzési eljárás elején olyan specializált tudást és tapasztalatot igényel, amely további kihívások elé állíthatja az adózókat.
Az adóhatóság a bizonyítási felhívásban rendszerint rövid határidőt biztosít az iratok átadására, ugyanakkor a jogszabály ehhez képest megengedőbb, mert a vizsgálat típusától függően az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyv kiadásától számított további 15 vagy 30 napig megengedi a bizonyítékok beadását.
„Ez további kérdéseket vet fel arra irányulóan, hogy pontosan mikor áll be a további bizonyítékok benyújtására vonatkozó tilalom. Ennek kapcsán bírói gyakorlat még nem áll rendelkezésre, így különösen fontossá válik annak mérlegelése, hogy mit és milyen határidő mellett adunk át az adóellenőröknek” – hívta fel a figyelmetdr. Schütt Attila.
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”