Az adóhivatal már több mint ötmillió magánszemélynek készít szja-bevallási tervezetet a kifizetői adatszolgáltatás alapján, ennek következtében jogosan merül fel az igény arra, hogy a meglévő adatok felhasználásával a vállalkozások adminisztrációs kötelezettsége is érdemben csökkenhessen – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
A politikus szerint az adószakma bevonása mindenképp szükséges ahhoz, hogy olyan szolgáltatásokkal segítsük a vállalkozásokat, amelyek a lehető legnagyobb adminisztrációs tehercsökkentéssel járnak. Piaci tapasztalatokra, esetleges nemzetközi példákra és jogalkalmazói visszacsatolásra mindenképp szükségünk van, ezért hívják össze jövő héten a harmadik Adó-Tanácskozást. A legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, illetve szervezetek mellett kis- és középvállalkozásokat képviselő könyvelők is részt vesznek az eszmecserén.
Az adócsökkentéseknek és az adminisztrációs terhek mérséklésének köszönhetően Magyarország harminc helyezést lépett előre a Világbank adózást értékelő listáján – emlékeztetett Izer Norbert. Annak ellenére, hogy a Világbank úgynevezett Paying Taxes rangsorában javítottunk, Magyarországon évente átlagosan 277 órát kell adminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak az adóügyek intézésekor. Az adószakma bevonása nélkülözhetetlen, hiszen a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére.
Az államtitkár beszélt a nemzetközi tapasztalatokról, amelyek szerint az adóadminisztrációs terhek jelentős része az általános forgalmi adóhoz, a vállalkozások munkáltatói szerepköréhez, illetve a vállalati jövedelemadókhoz kötődik. A szóban forgó adókkal kapcsolatos bevallások és adatszolgáltatások Magyarországon szinte már teljes körben elektronizáltak, de ez napjainkban már nem elég. Ahhoz, hogy ne csak az adócsökkentésben, hanem az adóadminisztrációs terhek mérséklésében is az EU élmezőnyébe kerüljünk, váltanunk kell - hangsúlyozta az államtitkár. Az elektronikus forma ugyanis önmagában csak korlátozottan képes mérsékelni az adminisztrációs terheket, ezért a folyamatok és az adatáramlás újraszervezésére van szükség.
A január 31-én összeülő Adó-Tanácskozás tematikája mindezekhez igazodva az áfa-bevallási tervezetek kiajánlása, valamint a foglalkoztatáshoz kötődő bevallások és adatszolgáltatások újragondolása lesz. Az államtitkár szerint érdemi segítséget jelenthet az, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiajánlja a vállalkozásoknak az áfa-bevallást. Ez amellett, hogy a magyar adóhivatal világszerte példaértékű szolgáltatása lehet, segíthet abban is hogy a Világbank adózási rangsorában a jelenlegi 56. helyről nagyságrendekkel előrébb kerüljünk.
Izer Norbert megjegyezte: mindez még az államkassza szempontjából is kifizetődő lehet, hiszen egyre többeket ösztönöz arra, hogy vállalkozásba kezdjenek, illetve Magyarországon fektessenek be. (MTI)
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.