Hitelkiváltásra is sokan vesznek fel személyi kölcsönt

2022. 08. 16., 13:22

Bár az infláció miatti kamatemelések nyomán drágábbak lettek a személyi kölcsönök, a K&H-nál továbbra is népszerűek ezek a hitelek. A pénzintézet közel 4 százalékkal nagyobb összegben folyósított személyi hiteleket az idei év első öt hónapjában, mint egy évvel korábban.

Felgyorsult Magyarországon az infláció, az áremelkedés megzabolázása érdekében a jegybank kamatemelési sorozatba kezdett, ennek eredményeként a hitelkamatok is feljebb kerültek. Ugyanakkor a K&H-nál továbbra is népszerűek a személyi kölcsönök - közölte a pénzintézet a saját statisztikái alapján.

2022 első öt hónapjában a folyósított személyi kölcsönök összege 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. „A személyi kölcsönök jelentős részét, 43 százalékát lakáscélra veszik fel az érintettek, jellemzően felújításra. Az autóvásárlás részesedése 29 százalékos” – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

A K&H-nál májusban a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege 1,8 millió forint alatt volt, ez minimális csökkenésnek felel meg az egy évvel korábbi, az 1,8 milliót kicsit meghaladó értékhez képest. A csökkenés hátterében pedig az áll, hogy az egyre népszerűbb teljesen online személyi kölcsönök átlagösszege hagyományosan elmarad a fiókhálózatban igényelt hitelek átlagos – 2 millió forintot – meghaladó átlagától.

Árva András hozzátette: „Minden tizedik személyi kölcsönt hitelkiváltásra vesznek fel, ami azt mutatja, hogy a kamatemelkedések ellenére még mindig megéri egyes esetekben felvenni a jelenlegi feltételekkel a személyi kölcsönt és lecserélni a korábbi években, magasabb kamattal igényelt hitelt.”

Az átlagos hitelösszegek alakulásáról a K&H szakembere azt mondta, egyértelműen látszik a teljesen online, számítógépről, táblagépről vagy okostelefonról igényelhető személyi kölcsönök népszerűsége. Az elejétől a végéig online végezhető igénylés akár nyaralás alatt, vagy otthon a kanapén ülve is lehetséges. Így aztán nem csoda, hogy a teljesen online kölcsönök részesedése a K&H-nál mára elérte az 50 százalékot.      

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-08 22:41:00
IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége néven folytatja működését a digitális gazdaságban aktív szereplők érdekképviseleti és szakmai szervezete.
2023-06-08 17:41:04
30 ingyenesen letölthető játékból 24-ben volt lehetőség a játékon belüli vásárlásra. A közbenső reklámok gyakran „jutalmakat” ígérnek, vásárlásra vagy újabb letöltésekre ösztönöznek – többek között ezeket tárták fel a Gazdasági Versenyhivatal szakértői a mobiltelefonra ingyenesen letölthető, gyermekeket célzó játékok gyorselemzése során.
2023-06-08 16:41:10
A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS