Új energiacímkék jönnek a háztartási gépekre

2020. 08. 04., 19:15

Jövőre lecserélik a háztartási nagygépek energiafogyasztását jelző eddigi címkéket, a legmagasabb energiaosztály az „A” lesz, 2021. március elseje után már csak az új címkék lehetnek a készülékeken – hívja fel a figyelmet a MediaMarkt, melynek egy korábbi reprezentatív kutatása szerint egy háztartási nagygép vásárlásakor az ár után az energiahatékonyság a második legfontosabb szempont.

Mosó-, mosogatógép-, vagy hűtővásárlás során az első fontos információkat az energiafogyasztási címkékről lehet leolvasni, melyek olyan hasznos adatokat tartalmaznak, mint a gép fogyasztása, zajszintje, de a legszembetűnőbb a piros-sárga-zöld színskála az ABC jelölésekkel, illetve a sok + jel.

A mosógépek és hűtők 90 százaléka 2017-ben már valamely pluszos „A” kategóriába tartozott, ezért a korábbi jelölés alapján egyre nehezebbé vált különbséget tenni a készülékek energiafogyasztási szintjei között. Az Európai Unióban ezért is vezetnek be új energiacímkéket, és komplexebb, új teljesítményértékkel, szigorúbb szabvánnyal és tesztelési módszerrel kategorizálják a gépeket.

A legfontosabb változás, hogy az „A” kategória lesz a legmagasabb energiaosztály, és nem lesz mellette pluszjel. Az új rendszerben jelentős visszaminősítések lesznek, az „A” és „B” osztály sok esetben üresen marad majd, és például, egy korábban A+++ mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriának felel majd meg. Az F osztály pedig 2024-re minden kategóriában kifut.

Több gyártó emiatt megújítja termékválasztékát, új mosási programok jelennek meg, illetve még energiatakarékosabb termékek kerülhetnek be majd a kínálatba. Az új címkéken megjelenik egy QR-kód is, ami az EPREL (EU Product Database for Energy Labelling), azaz az energiacímke-köteles termékek nyilvántartására szolgáló nyilvános adatbázishoz vezet, ahol elérhetőek a készülékek termékismertetői is.

Az új rendszer a háztartási nagygépek majdnem mindegyikét érinti, a mosó-, mosogató- mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és a borhűtők mind új energiacímkét kapnak. A TV készülékeket és lámpákat is érinti a változás. Egyes kategóriák esetében új adatokat is látni lehet majd. A hűtőknél például a zajszinteket osztályokba sorolták (A, B, C és D). A mosogatógépeknél feltüntetik az eco program hosszát is, az energiafogyasztást pedig 100 mosogatási ciklus alapján határozzák meg a jelenlegi éves helyett.

Akár már most is lehetnek a boltokban olyan készülékek, amelyek két különböző címkével rendelkeznek. Noha, ezt kötelezően csak november elsejétől kell biztosítaniuk a kereskedőknek, a gyártók már korábban is elláthatják készülékeiket az új címkékkel. A vízválasztó dátum 2021. március elseje, ekkortól ugyanis már csak az új energiacímkék lehetnek a termékeken. A gyártói és kereskedői weboldalakon is ugyanekkor történik majd a váltás – ismerteti a MediaMarkt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 14., 13:10
Ha esetleg megtorpanunk egy-egy projekt kapcsán, általában humorral próbálunk felülemelkedni a problémákon, a jó hangulat mindig átlendít a nehézségeken – mondta az Üzletemnek Rázga-Ilyés Noémi, a CheckINN innovációs programigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.
2024. 02. 03., 21:30
epizód: 2024 / 3   |   hossz: 19:22
A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének elnökével azt elemezzük a BizniszPlusz aktuális epizódjában, hogy hogyan alakíthatja át a toborzási folyamatokat és általában a HR munka világát a mesterséges intelligencia. A szakemberrel megnéztük azt is, milyen szakmai készségek ívelnek fel az AI korszakban, és ennek milyen lenyomatai lesznek érzékelhetők a következő években, sőt, már 2024-ben is. A magyar gazdaságban megjelent külföldi munkavállalók által elindított munkaerőpiaci trendek, valamint a változó minimálbér és bérminimum hatásai szintén szóba kerültek a beszélgetésben. Utóbbiakról kiderült mekkora terhet rónak a magyar vállalkozásokra, és ennek milyen mögöttes okai vannak, a munkaerő termelékenységének alakulásától a tapasztalt kollégák megtartásáért indult küzdelemig.
Soha még ilyen magas összeggel – egy kártyára vetítve több, mint 130 ezer forinttal – nem tartoztak a hazai hitelkártya-tulajdonosok, mint 2023-ban. Úgyhogy erről beszélni kell – pláne az elmúlt 10 év tapasztalataival összehasonlítva. A BiztosDöntés.hu alapítója szerint a tartozások átlagos összege túl magas, ami leginkább annak tudható be, hogy nem egészséges irányba tolódtak el az adósságaink. Mire jó valójában egy hitelkártya, és milyen kisebb szemléletváltással kerülhető el, hogy túl magas tartozásokat halmozzunk fel? Tudd meg a válaszokat a tudatosabb gazdálkodáshoz Gergely Péter pénzügyi szakértőtől!

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS